Az ezredfordulót követő tizenkettedik év telén rossz idők jártak a peripatetikusokra. Poszeidón Khaosszal szövetkezett, és átvették a hatalmat a gümnaszion papürosz-alapú tanulmányi rendszere fölött. Nagymemóriájú Athilleusz Sztarkheuész, a botcsinálta adminisztratór bomlott elmével, sírva bolyongott az oszlopok között, mert Poszeidónba már görög betűs adatokat sem lehetett bevinni, a busztrophédonról nem is beszélve. Szerencsére viszonylag enyhe volt a tél. Hermogenész és Kratülosz az udvaron sétáltak, ahol melegebb volt, mint a csarnokban, melyet már hetek óta nem fűtöttek, és ahová be sem tudtak volna jutni az anthrakopauza, a szénszünet miatt. Szókratészt várták — meg volt beszélve, hogy a közeli Burger Kingben bekapnak valamit és átgondolják, mit lehet tenni ezekben a nehéz időkben, átalakuljon-e a csarnok halpiaccá, futballklubbá, vagy valami más intézménnyé, amelyre nagyobb szükség van, mint egy ócska gümnaszionra, ahol össze-vissza sétálnak és trécselnek dologtalan és henye peripatetikusok. Szókratész — mint máskor — most sem jött.☞Lásd Arisztophanész töredékben ránk maradt színdarabját Perimenontes ton Sókratén ’Waiting for Socrates’ kiadta és angolra fordította S. Beckett (Loeb Classical Library. Cambridge, MA: Harvard University Press; London, William Heinemann Ltd., 1949). Hermogenész és Kratülosz fázni kezdtek és gondolatokkal próbálták melengetni magukat. Nem csoda, hogy hamarosan a fonológiára terelődött a szó. Beszélgetésük fennmaradt és itt olvashatja a hálás utókor.
HermogenészDe jó, hogy látlak, kedves Kratülosz! Tudod, min szoktam gondolkozni mostanában, amíg itt toporgok és várom, hogy a tunikám elkészüljön a Naiászok katharsisában — hogy is mondjuk? — mosodájában?
KratüloszGondolom, a fuvoláslányokról, vagy arról, hogy a Moirák mennyivel gyorsabban fonják fonalukat az utóbbi időben.
HermogenészSe nem a Moirákról, de még csak a fuvoláslányokról sem, kedves Kratülosz. Ehelyett azon tűnődöm mostanság, hogy mi a fonológia, pontosabban, inkább azon, hogy meddig is terjed a fonológia. Mi az, ami a hangokkal kapcsolatos és biztosan a fonológiába tartozik és mi az, ami ugyan a hangokkal kapcsolatos, de már, vagy még, nem fonológia, hanem csak fonetika.
KratüloszKülönös foglalatosság, Hermogenészem, szerintem jobban tennéd ha mégis inkább a fuvoláslányokon törnéd a fejed, hiszen ez a kérdés ősi toposz, azaz lerágott csont. Ráadásul könnyen meg tudom mondani, melyik-melyik meddig terjed.
HermogenészAkkor csak mondd, ó Kratülosz, ne csigázd a kiváncsiságomat.
KratüloszPofonegyszerű, Hermogenészem. Minden úgy van, ahogy azt Vargász, az intonász,☞Varga László, e kötet ünnepeltje, mindkét szerző tanára, az ELTE professzora, hetven éve született. Boldog születésnapot kívánunk neki! a részeges genfi bölcs, Szosszürosz☞Szintén kerek évforduló: éppen száz éve hunyt el Ferdinand de Saussure. hű követője tanította. A fonológia a nyelv platóni ideájának a része, míg a fonetika nem több, mint a puszta beszéd, levegő molekuláinak részben esetleges tánca. Ennek megfelelően fonetikailag szüntelen és szakadatlan átmeneteket tapasztalunk: a beszédben megjelenő tulajdonságok mindig fokozatosak és mennyiségileg, azaz többé-kevésbé különböznek. A fonológiában, azaz ott, ahol a hangi valóságot az ideák szintjén kódoljuk, ezzel szemben minden fekete vagy fehér, nincsenek fokozatok. Jól mondta Szosszürosz: a nyelvben csak a különbségek számítanak, vagy igen, vagy nem. Szóval, a fonetika fokozatos, a fonológia meg nem az, hanem diszkrét, más szóval kategorikosz.
HermogenészBravó, kedves Kratülosz, ezt én is így tanultam a peripatetikus iskolában, de az utóbbi időben megérintett a kétely. Tényleg szükségszerűen így van ez? Hogy a fokozatos fizikai valóságot „kognitívan” kétértékűen képezzük le? Van ennek az egésznek értelme?
Kratülosz
Artemisz és Aktaión (részlet)
(Jun-Pierre Shiozawa, 2009)Naná, hogy van. Képzeld el, kedves Hermogenész, hogy Kithairón erdeiben vadászol és egyszer csak egy csomó meztelenül fürdőző gyönyörű — egymástól csak a szépség fokozataiban különböző — nőre bukkansz. Vajon nem fontos-e bármelyik ilyen nőalakról ezt megállapítanod: „ez Artemisz”, illetve „ez nem Artemisz”? Igen vagy nem — ez a fontos, ha nem akarod, hogy szarvassá változzál és a saját kutyáid tépjenek szét — a mennyiségi különbségek: igéző—igézőbb—igazán nagyon igéző stb. nem számítanak.
HermogenészÁlljon meg a menet, Kratülosz! Te csalsz: hiszen a széttépetés szempontjából valóban csak ez a binárisz különbség lényeges, de számos más szempont létezik, melyekből igenis fontos kognitívan is regisztrálni a nimfák közötti fokozatos különbségeket is. Ezeket most hadd ne részletezzem, hanem inkább térjünk vissza a fonológia és a fokozatosság kérdéséhez.
KratüloszTérjünk, kedves Hermogenész.
HermogenészPróbáljunk logikusan gondolkodni, és úgy érvelni, ahogy Szókratész tanított.
KratüloszAki persze Xanthippé miatt megint nem lehet közöttünk.☞Később kiderült, hogy Xanthippének semmi köze nem volt a dologhoz. Szókratész azért nem jött, mert minden dialogosz nélkül nyugdíjazták és kirúgták a csarnokból.
HermogenészIgen, de ez mellékes, barátom. Vissza fonológiához! Gondoljuk át, milyen hangzó jelenségekkel lehetne cáfolni az általánosan elfogadott felfogást, hogy a fonológiának nincs köze a mennyiségekhez, a fokozatokhoz, és egy hangtulajdonságnak csak a meglétét vagy hiányát tudja érzékelni.
Kratülosz
Athéné születése (kb. i. e. 560–550)Cáfolni? Mit kell itt cáfolni? Nincs itt semmi probléma. Vegyük például a zöngésséget. Nem kell ahhoz Zeusz fejéből kipattanni, hogy tudjuk, a zörejhangok (ahogy a barbárok mondják, obstruensek), attól függően, hogy hol helyezkednek el a szóban, többé vagy kevésbé lehetnek zöngések. Például az albioniak, ha jön Arkhimédész új mekhanikosz találmánya, a gépember, azt kiáltják, robot!, és ebben jóval zöngésebben ejtik a b-t, mint a khitónt jelentő robe végén. De ez a különbség fonológiai szempontból teljesen érdektelen, és megjósolható a környezet alaján, ezért mindkét b-t ugyanolyan zöngésnek számít; csak az a fontos, hogy ne p-t ejtsünk, mert akkor már nem a ruháról, hanem a kötélről, rope-ról van szó.
HermogenészNa, de kedves Kratüloszom! Honnan tudjuk, hogy fonológiailag tényleg nem három fokozat van, hanem csak kettő, ahogy te mondod?
KratüloszHát legalább két dologból. Egyrészt van a kötél (a rope), meg a ruha (a
HermogenészNa jó, kedves Kratüloszom, szinte meggyőztél. Azonban vegyük most a magánhangzók nyíltságát. Ez vajon nem épp az az eset, amikor fonológiailag is fokozatokról van szó? Zárt, félig nyílt, nyílt. Könnyen tudunk olyan példát mondani, ahol ez a három fokozat háromféleképpen viselkedik. Az albioniak nemrotikus törzsének furcsa szokása, hogy különösen iszonyodnak a hiátustól. Annyira nem bírják elviselni, hogy két magánhangzó kerüljön egymás mellé, hogy valamilyen könnyű mássalhangzót illesztenek közéjük. Ez a mássalhangzó azonban az első magánhangzó végének függvényében kétféle lehet. Ha az első magánhangzó vége zárt, akkor j vagy w (a kerekségétől függően, de ez itt most nem fontos), ha viszont félig nyílt vagy nyílt, akkor r. Például he[j]is, you[w]are, de bra[r]is, law[r]and…
Oresztészt üldözik a Fúriák
(John Singer Sargent, 1925)Ugyanekkor ennek a törzsnek egy másik barbár tulajdonsága a diftongoszok túlzott szeretete. A hosszú magánhangzóikat makacsul diftongosznak ejtik, ráadásul r előtt megtörve (azaz svával kiegészítve) szeretik legtöbbjüket. Például az Erinnüszöket úgy mondják: Furies [fjʊəriːz], míg a többi barbár csak fúriaként tiszteli őket. Ugyanebben a helyzetben azonban bizonyos diftongoszokat nem törnek meg, főleg manapság — mert ilyen időket élünk! — a fiatalok és az izgékonyak. Például a türannoszt úgy hívják tyrant [tajrənt], törés nélkül. Amiket nem törnek, azok éppen a nyílt elejű diftongoszok ([aj], [aw], [oj]), míg amelyiknek félig nyílt vagy zárt az eleje, azt mindenképp törik.
KratüloszÉrtem, Hermogenészem, tehát szerinted itt a fonológia is három nyíltsági fokozatot lát: Zárt (ami után j vagy w a betoldott könnyű mássalhangzó, és törik), félig nyílt (ami után r toldódik be, és szintén törik), valamint nyílt (ami után szintén r toldódik be, de nem törik).
HermogenészFején találtad a szöget, pontosan ez a gondolat űzi el elmémből a nimfákat és a fuvoláslányokat.
KratüloszNa de kedves Hermogenészem, még ilyen űzötten is beláthatod, hogy ez nem stimmel. Jól látszik, hogy nem egyetlen többfokozatú skáláról van szó, hanem két kétértékű tulajdonság kombinációjáról. A mássalhangzó-beillesztő szabály a zárt—nem-zárt különbségre hivatkozik, a törés szabálya pedig a nyíltak és nem-nyíltak között tesz különbséget. A skaláris jelleg tehát csak látszat. Jól gondolta az isteni Jakobszonosz, az Ókeánoszon túli Hállész és a Thulén túli Fantosz,☞Roman Jakobson, C. Gunnar M. Fant, and Morris Halle. 1961. Preliminaries to Speech Analysis: The Distinctive Features and Their Correlates. Cambridge, MA: The MIT Press. hogy a magánhangzók nyíltsági skálája két binárisz jegy, a zárt és a nyílt összejátszásából adódik.
HermogenészValóban. Talán mégis ilyen egyszerű a dolog. De Szókrátész mesterünk kedvéért, legyünk mégis szkeptikoszok. Milyen lenne egy igazi fonológiai skála? Nyilván ugyanannak a szabálynak kellene kettőnél több fokozatot megkülönböztetnie. Vajon tudunk-e ilyen jelenségeket találni?
KratüloszMit szólnál például a szonoritászhoz? Azt kifejezetten skálákban szokták elképzelni.
HermogenészMondjál példát, kedves Kratüloszom, hogy tompa elmémbe bebocsátást nyerhessen gondolatod!
KratüloszGondolj például a szótageleji mássalhangzókapcsolatokra.
HermogenészSzótag? Miket nem mondasz, nem az derült ki a legutóbb Szteriadészünk útmutatása nyomán, hogy ilyen nincsen, ez is csak látszat?☞Szigetvári Péter és Törkenczy Miklós. 2006. Pszeudo-Kratülosz, In: Kálmán László (szerk.) KB 120: A titkos kötet. Nyelvészeti tanulmányok Bánréti Zoltán és Komlósy András tiszteletére, Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet/Tinta Könyvkiadó. 263–275.
KratüloszNem éppen. De legyen neked igazad, beszéljünk inkább a szó eleji mássalhangzókapcsolatokról. És tekintsünk el — az összeférhetetlen Káyosz mester tanácsa alapján☞Jonathan Kaye. 1992. Do you believe in magic? The story of s+C sequences. SOAS Working Papers in Linguistics and Phonetics 2: 293–313. — az sz+mássalhangzó kapcsolatoktól. Ugye előtted van a szonoritászi hierarchia?
HermogenészAlattam talán.
| index | példák |
|---|---|
| ⚅ | magánhangzók: ε η ο ω α |
| ⚄ | siklóhangok: ι υ |
| ⚃ | folyékonyhangok: λ ρ |
| ⚂ | orrhangok: μ ν |
| ⚁ | réshangok: σ |
| ⚀ | zárhangok: π τ κ β δ γ |
KratüloszNa akkor láthatod, hogy ez egy skála. És a fonológia távolságokat mér rajta. Például mi már eljutottunk oda, hogy egy szó elején bármilyen mássalhangzó kapcsolatot jónak tartunk, ha az első tagja nincs feljebb a skálán a másodiknál (ld. (2a)). A már sokat emlegetett albioni barbárok megrekedtek ott, hogy csak egymástól bizonyos távolságban levő mássalhangzókat engednek: zárhang—réshang, de még csak zárhang—orrhang se fordulhat elő náluk, csak zárhang—folyékonyhang, vagy zárhang—siklóhang (ld. (2b)). A barbár itáliaiak, akik csak az áriázáshoz és a peckes masírozáshoz értenek igazán, még ennél is fejletlenebbek: ők csak a zárhang—siklóhangot engedik ebben a helyzetben (ld. (2c)).☞Az albioniaknál és az itáliaiaknál fonológiailag a r is siklóhangnak számít.
HermogenészEz valóban érdekes. De nem lehet, hogy itt csak a második tag megszorításairól van szó? Nincs itt semmiféle távolság. Egyszerűen az albioniban a második helyen nem állhat orrhang, vagy az alatti. Merthogy a réshangok után ugyanaz állhat, mint a zárhangok után.
KratüloszHát akkor ezt a skálát is elvethetjük. Na van még ötleted? Vagy feladod végre?
Hermogenész
Héraklész és a nemeai oroszlán
(Pszaiax, kb. i. e. 525)Héraklész sem adta fel pusztán azért, mert nehéz volt megverekedni a nemeai oroszlánnal. Hopp, már van is egy ötletem: nézzük a nemlétező szótagok súlyát…
KratüloszNézzük, barátom. Miért érdekes a szótagok súlya?
HermogenészTudvalevő, hogy a szótagok súlyára érzékeny emberek nyelvében (mint a miénkben is) a szótagok nehezek vagy könnyűek lehetnek és a fonológiai szabályok erre a különbségre hivatkozhatnak is.
KratüloszTudvalevő, tudvalevő, Hermogenészem, de nem éppen a skálák elleni érv kerekedik ebből a szótagsúlyból, ha a szabályok csak erre a binárisz különbségre hivatkoznak?
HermogenészNe kapkodj, Kratülosz, mint Léda a hattyúhoz: csak várd ki a végét! Vannak olyan nyelvek, melyekben a szótagsúlynak nem csak két fokozata van. Az Ókeánoszon túl lakó barbár klamászok furfangos módját ötlötték ki a szóhangsúly kijelölésének: a szó utolsó hosszú magánhangzóját szeretik megnyomni, de ha nincs hosszú magánhangzó a szóban, akkor az utolsó előtti szótagot mondják erősebben, de csak akkor, ha az zárt — ha viszont nincs hosszú magánhangzó a szóban és az utolsó előtti szótag nyílt, akkor kétségbeesésükben az utolsó előtti előtti szótagot hangsúlyozzák, ahogy a barbár itáliaiak mondanák, az antepenultimát.
Kratülosz
Elmés klamász öregasszony
(Edward S. Curtis, 1924)Miért érdekes, hogy pucér barbárok mit mikor nyomnak Héraklész oszlopain túl?
HermogenészAzért Kratüloszom, mert az elmés klamászok — bár valóban nem öltöznek olyan válaszékosan, mint mi — a szótagsúlynak három fokozatát különböztetik meg: a hosszú magánhangzós szótagok a legnehezebbek, a rövid magánhangzós nyílt szótagok a legkönnyebbek — a rövid magánhangzós zárt szótagok pedig e két véglet között helyezkednek el. Mi több, a hangsúlykijelölés szabálya (tehát egy és ugyanazon szabály) érzékeny ezekre a fokozatokra: a lehető legnehezebb szótagra akarja tenni hangsúlyt — az már részletkérdés, hogy ha ez a legnehezebb fajta, akkor akárhol lehet (ld. (4a–c)), csak legyen a legutolsó a szóban, ha nem a legnehezebb, akkor pedig az utolsó előtti szótagban kell megkeresni (ld. (4d–f), Hayes 1995: 279–280).☞Bruce Hayes. 1995. Metrical Stress Theory: Principles and Case Studies. Chicago: The University of Chicago Press.
KratüloszKedves Hermogenészem, lehet, hogy igazat fogok neked adni?
HermogenészHát remélem! A következő jutott még az eszembe. Az Ister-menti barbárok különös szokása, hogy a szavakhoz kisebb darabkákat ragasztgatnak és ilyen játszi módon változtatgatják azok jelentését.
KratüloszAzért ez aligha — hogy is mondják arrafelé? — hungarikum, ilyet már sok népnél megfigyelhettünk. Nem is olyan barbár dolog ez, hisz mértékkel még mi magunk is élünk vele.
HermogenészIgen, de ezek az Ister-mentiek a darabkák alakjait aszerint módosítják, hogy éppen milyen tőhöz ragasztották azokat. Ha a tő magánhangzója mély, akkor a darabkákat is ilyen alakjukban ragasztják, ha magas, akkor a magas alakjukban. Így aztán a szümposzionjaikon vágynak a húsra, a sörből viszont csakis a hűsre.
KratüloszMicsoda barbár szokás! Bár el kell ismerni, harmonikus eredményre vezet. Nevezzünk magunk között, mondjuk, magánhangzó-harmóniának. Nade csak nem azt akarod mondani, hogy a magason és a mélyen kívül másféle magánhangzók is előfordulnak?
HermogenészNem, nem erről van szó. Hanem arról, hogy bizonyos magánhangzók, az i meg az é semlegesen viselkednek a harmónia szempontjából, áteresztik azt magukon, mint Bakkhosz a jó bort.
KratüloszVan ilyen. Akkor tehát az i meg az é olyan, mintha se mély, se magas nem lenne. Jól gondolom, Hermogenészem?
HermogenészÍgy is mondhatjuk, i meg é után ugyanis a darabkák ilyenek is, olyanok is lehetnek — vízre, hídra, félre, célra — bár azért ennél kicsit szünthetikoszabb a dolog. De térjünk vissza az eredeti ösvényünkre. Az i meg az é tehát átereszti a harmóniát, vagyis ha haragszanak a másikra elküldhetik akár a búsba, akár a sunyiba vagy a ganyéba is.
Kratülosz
Thészeusz és Minótaurosz a labirintusban (római mozaik,
HermogenészCsakhogy a barbár Ungaroszok, egyszer egy nagy, de lelkileg labilis költőjük elméjét akarták megvizsgáltatni és voltak akik így szóltak hozzá: „Menj analízisbe!” Mások meg ezt mondták: „Menj analízisba!”
KratüloszNem értem, hogy ez miért tartozik ide. Össze-vissza kóborolsz érvelésedben, mint Thészeusz a knosszoszi labürinthoszban! Bökd már ki mire gondolsz!
HermogenészCsodálom, hogy nem vetted észre: arról van szó, hogy az analízis szóhoz tett darabkában magas és mély is lehet a harmónia!
Kratülosz
Oidipusz és a Szphinx
(csésze, i. e. 480–470, Vulci)Talányos vagy, mint a Szphinx. Ismét megkérdezem: mi köze ennek a skálákhoz?
HermogenészCsak annyi, Kratüloszom, hogy ez a fakultativitás csak akkor áll elő, ha több mint egy semleges magánhangzós szótag követ egy mély magánhangzósat a darabka előtt. Ha csak egy van, a darabka kötelezően mély kell hogy legyen: a sunyiba nem lehet *sunyibe is.
KratüloszÉrtem már — és eddig csak fújtattam, mint a krommüóni vademse! Azt akarod mondani, hogy minél több neutrális magánhangzó ékelődik a mély magánhangzó és a darabka közé, annál kevésbé eresztik át a harmóniát.
HermogenészBravó, kedves Kratülosz. Pontosan ezt akartam mondani. És ez nagy baj a kétértékűség szempontjából, hiszen úgy tűnik, hogy még a fonológiai lokalitász is lehet fokozatos és ez ellentmond annak, amit az isteni Noász Khomszkisz és Morrhisz Hallész tanítottak.☞Noam Chomsky and Morris Halle. 1968. The Sound Pattern of English. New York: Harper & Row.
És ha mindez nem lenne elég, még azt is hozzátehetjük, hogy sokszor azt is számításba kell venni, gyakran használják-e az adott kifejezést a beszélők, vagy csak néhanapján. Sőt az is számít, hogy egy hangsorozat sok szóban szerepel-e és hogy azok a szavak gyakran előfordulnak-e a beszédben, vagy csak ritkán. Például a már emlegetett albioniaknál a [ð] hang kevés szóban fordul csak elő, de azok között nagyon gyakoriak vannak, teszem azt, a határozott névelő. A gyakoriság pedig nagyonis fokozatos jelenség.
KratüloszMár teljesen összezavarodtam, kedves Hermogenészem. Most, akkor számíthatnak is a fokozatok, meg nem is számíthatnak. De mikor melyik?
HermogenészKi tudja, Kratüloszom… Van ugyan elképzelésem arról, mit mondana erre Kálmász, az analógosz, vagy Rhebrosz, a lusta bölcs, de mégis inkább azt javaslom, térjünk vissza a nimfákhoz. Elég lesz, ha arról megbizonyosodunk, hogy Artemisz nincs közöttük.
elte.hunytud.hu
VLlxx, ISBN 978-963-284-315-5