A szerelemre mindig éhes olvasó talán azt gondolja, hogy a „megengedő is” olyan, mint a „boldogító igen”, sőt annak a modern házassági morálhoz szabott, permisszív változata. Nos, nem. A megengedő is éppen hogy konzervatív, lazaságot nem tűrő elv — amíg még létezik.

De induljunk el a kályhától, előbb válasszuk külön a kétféle is-t. Mátrai veri a nagynénjét. Ezt a mondatot lehet is-sel egy előzőhöz kapcsolni: Az még hagyján, hogy kihasználja; Mátrai veri is a nagynénjét. Az is szócska itt olyasmit jelent, hogy „és, még, továbbá, ráadásul”. Más példák: A lakás zajos is, drága is. Norbi megsértődött, Zsanett is hazament. Megsózták, megborsozták, és meg is ették. Ez az is alapfunkciója, leggyakrabban így használják, hozzátoldó, „kapcsolatos” értelemben. Mindenféle mondatban állhat, például feltételes mondatban is, ha-val bevezetve, funkciója ott is a kapcsolás: Azt még megértem, hogy kihasználja a nagynénjét; de ha veri is, az már bűn. (= kihasználja + veri), Nem baj, ha a lakás zajos; de ha drága is, akkor nem kérjük. (= zajos + drága), Ha számos foglalkozása mellett pap is volt, hát változatos élete lehetett. (= más foglalkozás + papi munka).

A fent látott „kapcsolatos is” jellemző tulajdonsága, hogy a leghangsúlyosabb elemhez (az ún. fókuszhoz) szeret tapadni: VERI is, DRÁGA is, FÁZTAK is, ZSANETT is. Ez annyira igaz, hogy ha a hangsúlyos elem két részből áll (pl. MEG+ették, PAP+volt), akkor az is megbontja ezt az egységet, beférkőzik a két elem közé, hogy azonnal a hagsúlyos elem után jöhessen: MEG is ették, PAP is volt.

Idáig világos. Most nézzük meg, mi az a „megengedő” mondat. Ehhez két olyan állítás kell, amely egymásnak ellentmond (vagy látszólag ellentmond). Például: A lakás zajos. Mi szeretjük. Vagy: Norbi megsértődött. Norbi velünk maradt. Vagy: A víz hideg. Fürdenek az emberek. Ilyenkor azt várnánk, hogy a második állítás nemleges legyen, hiszen az első mintegy lehetetlenné teszi. A kézenfekvő kapcsolás tehát az volna: A lakás zajos, ezért NEM szeretjük. Norbi megsértődött, így NEM maradt velünk. A víz hideg, tehát NEM fürdenek az emberek. Ha azonban azt akarom kifejezni, hogy az egyik tény mégsem akadálya a másiknak, hogy a kettő megfér egymással az adott helyzetben, akkor — a logika nyelvén szólva — „megengedem” az egyik tényt anélkül, hogy tagadnám a másikat. A „megengedő” állítást általában a bár, jóllehet, noha vezeti be, a mondat második felét pedig mégis-sel vagy azért-tal lehet megerősíteni: Bár a lakás zajos, mi (mégis) szeretjük. Jóllehet Norbi megsértődött, (azért) velünk maradt. Noha a víz hideg, (mégis) fürdenek az emberek. A kissé mesterkélt nyelvhasználatban a megengedő mellékmondatot be lehet vezetni magával a Megengedem… szóval is: Megengedem, (hogy) a lakás zajos, de mi szeretjük.

Idáig — remélem — megintcsak világos. Két különböző dolgot mutattam be: egyrészt az is szócska használatát, másrészt a „megengedő” mondatokat. Van azonban egy olyan eset, amikor a kettő ötvöződik: Ha Mátrai veri is a nagynénjét, évek óta ő tartja el az öregasszonyt. Ez is megengedő szerkezet, hiszen úgy is mondhatnánk: Noha Mátrai veri…, mégis évek óta… Két olyan állításom van, melyek látszólag ellentmondanak (veri, mégis eltartja), s az elsőt megengedem a másik ellenében. A megengedésnek a magyarban az egyik eszköze a ha…is szerkesztés: Ha hideg is a víz, az emberek (azért) fürdenek. Ha pap is volt, (mégis) katonaként védte a templomba menekült embereket (= Jóllehet pap volt…). Ha zajos is a lakás, mi szeretjük (= Bár zajos…, mi mégis… — Vigyázat! Ez nem feltételes mondat, mint amilyen az volna, hogy Ha zajos is a lakás, meg drága is, akkor nem vesszük meg: ez utóbbiban rendes kapcsolatos is-ek vannak, amiket fent már elintéztünk.)

Az utóbbi néhány példában, a ha…is szerkezetben az is szócska megengedő használatát látjuk. Ennek más az értelme, mind a kapcsolatos is-nek, hiszen itt nincs „és, továbbá” jelentése. Vagyis a magyarban kétféle is van: létezik egy kapcsolatos is és egy megengedő is. Mindkettőről — a fentiek alapján — úgy láttuk, hogy ugyanott áll a mondatban, a leghangsúlyosabb szó után. A kétféle is között csak értelmi különbséget találtunk, viselkedésit nem. A mai természetes nyelvhasználat ehhez tartja magát, s az is szócskát — akát kapcsolatos, akár megengedő — egyformán használja: Megsózták és megborsozták. Ha meg is ették, váljék egészségükre (kapcsolatos); Ha meg is ették, nem ízlett nekik (megengedő). Ha pap is volt, hát változatos élete lehetett (kapcsolatos); Ha pap is volt, katonaként védte… (megengedő).

A régebbi nyelvben azonban, s még ma is olykor az igényes, irodalmi stílusban a megengedő is-re egy alszabály vonatkozik: ha az állítmány több elemből áll, akkor a megengedő is ennek a legvégéhez tapad, nem pedig a leghangsúlyosabb szóhoz. Például: Ha Norbi megsértődött is, ott maradt velünk. Ha megették is, nem ízlett nekik. Ha pap volt is, hősként védte… Ezekben az állítmány a többelemű meg+sértődött, meg+ették, pap+volt szerkezet, s a megengedő is — e hagyományos szerkesztésmód szerint — nem férkőzik be közéjük, nem a leghangsúlyosabb szóhoz tapad, hanem szépen az állítmány végére van téve.

A konzervatív stilisztákat az zavarja, hogy többelemű állítmány esetén — némi rosszindulattal — félre lehet érteni a mai szerkesztésmódot, mintha az is kapcsolatos lenne: Ha alá is van dúcolva a lakás, megvesszük. Mintha azt mondanám, hogy a lakás legyen nyirkos is, sötét is, és legyen alá is dúcolva, akkor oké. (Hagyományosan Ha alá van is dúcolva… lenne a megengedő forma, itt egyértelmű, hogy az aládúcoltság ellenére vesszük meg és nem amiatt).

De azért vannak nehéz esetek: Ha föl is vettek volna a Sorbonne-ra, nem bírtam volna az iramot. Ez a ma szokásos megengedő is. Vajon hová kéne tenni a hagyományos szerkesztésmód szerint? Az állítmány itt háromelemű (föl+vettek+volna), a hagyományos szabály ennek a végére tenné: Ha fölvettek volna is a Sorbonne-ra… Nehézkes. Lőrincze Lajos 20 évvel ezelőtt azt írta, hogy a megengedő is hátratétele „régi s ma már amúgy sem következetesen érvényesülő szabály”. Márpedig ő tudott magyarul, ha öreg is volt. Ha öreg volt is.