Egy ismerősöm, aki az EU-nál dolgozik, azt kérdezte, hogy mi lenne a legjobb angol megfelelője a „pesti srácok” kifejezésnek. Elmondta, hogy egy ünnepélyes, komoly szöveget fogalmaznak, mely megemlékezik az 56-os forradalomról s annak közreműködőiről, de érzik, a pesti srácok fordulatot használniuk kellene, hiszen — bár szleng eredetű kifejezés — mára klasszikussá vált, eltéphetetlenül kapcsolódik a forradalom fiatal hőseihez. Mi legyen angolul a pesti srácokkal?

A srác angol megfelelői a Varga–Lázár-féle szótár szerint: young boy, lad, kid; említik még a guy és fellow szavakat is. Az Országh–Futász–Kövecses-féle nagyszótárban srác = lad, youngster, kid, adolescent, guy. Ők „szleng” jelzéssel még megemlítik a kipper és kinchin szavakat: a kinchin elavult, a kipper az 50-es években ment ki a használatból. Ettől a kipper még jó lehetne (hiszen épp az 50-es éveket akarjuk megjeleníteni), csakhogy kisfiúra, gyerekre vonatkozik, a magyar srác viszont egyformán vonatkozhat kisfiúra, ivarérett fiatalra, sőt érett férfire is. Ha azt mondja valaki: Focizunk a srácokkal — ebből nem derül ki, hány évesek az illetők. Mondhatja egy apa, aki négy-ötéves fiacskáival játszik, de ugyanúgy egy negyvenes úr is, aki egy kastélyszállóban a továbbképző tanfolyam szünetében a kollégákkal elmegy mozogni.

Mármost az 56-os forradalom pesti srácai tipikusan 16-26 év köztiek, tehát ivarérettek voltak, rájuk gyerek-értelmű szót használni nem lehet. A srác leghétköznapibb angol megfelelője ma (ha nem gyerek): guy, ám ezt túl mainak ítéltük. Rájöttünk, hogy — érdekes módon — a pesti srácok kifejezésben van valami régies, elavult, a mai fül számára kissé stilizált, s ezért olyan angol megfelelő kell, mely már ugyancsak kissé kikopott a természetes beszédből. A legkézenfekvőbb a lad volt. Ennek jelentése a Varga–Lázár szerint „ifjú, legény, srác, pofa, fiú, fiatalember”, az Országh–Futász–Kövecses szerint „legény, fiú, ifjú, fickó”, és — csak a brit angolban — „haver”. (A srác őnáluk nem szerepel.) A lad Észak-Angliában és Skóciában széles körben használatos, de a mainstream angolban már avítt, vidékies, irodalmias-mesterkélt ízű (mint mondjuk a magyarban a legény vagy pajtás). Én nem hallottam hétköznapi angol beszédben; főleg népdalokban, versekben találkoztam vele.

Ilyen lenne a magyar srác? Hiszen nem igaz, hogy a srác régies vagy stilizált volna, ellenkezőleg: vígan él, mindenki használja, nem is minősíthető már szleng szónak, csak „bizalmasnak” (mint Országhék helyesen megállapítják). Önmagában a pesti srácok szókapcsolatnak nincsen semmilyen íze. „A pesti srácok melyik vonattal érkeznek?” kérdezte Szegeden a konferenciaszervező. „A mellettünk lévő sátor valami pesti srácoké” — ez semleges és természetes. S mégis úgy éreztük, hogy a forradalmi összefüggésben a srác-ot a régies-irodalmias lad-del kell fordítani.

Az 50-es években a srác még igazi szleng volt (olyan, mint ma a csávó). A jiddisből származik, a német nyelvnek a kelet-európai zsidók által beszélt változatából, ahonnan a meló meg a haver meg a szajré meg a stikában meg sok más magyar szó is. Eredetileg héber szó, sheretz (többes száma shratzim, ejtsd [srácim]), s annyit jelent: apró állatok, csúszómászók, nyüzsgő lények. Ez a héber szó szerepel a Szentírás legelején, Mózes I. könyve 1. fejezete 20. versében, ahol a vízben élő állatok nyüzsgéséről van szó. A jiddisbe innen került be, a Szentírás ismerete révén, tréfás metaforaként, amely a gyerekek izgő-mozgó hadát (ne feledjük, régen sok gyerek volt egy-egy udvarban!) kis „nyüzsgőknek”, „pondróknak”, „kukacoknak” látta. Ezt fejezte ki a srácim, később röviden srác. (A német szlengben is följegyezték Schratz formában.) Ma már csak a magyarban használatos: magában a jiddisben nem gyökeresedett meg, a XX. századi jiddis szótárak már nem tudnak róla: az történhetett, hogy a XIX. században bekerült a magyar szlengbe (első írásos nyoma 1888), ott gyökeret vert, míg az átadó nyelvben, a jiddisben, szépen feledésbe merült.

Az 56-os forradalmár fiatalok egymást srác-nak emlegették, s így a velük szimpatizálók — még azok is, akiktől egyébként idegen volt a pesti szleng, a jiddis, a nagyvárosi flasztervilág — elkezdték őket szeretetből, szolidaritásból így emlegetni. Máig emlékszem, milyen furcsán hangzott a pesti srácok azoknak az éltes uraknak a szájából, akik konzervatívak és kommunistaellenesek (azaz „reakciósok”) voltak, az úri Magyarországot őrizték magukban s ilyen jiddisgyanús szavakat a világért sem használtak volna. Hogy ezt a szokatlanságot megértsük, el kell képzelni, mennyire merev volt még a határ a nyilvános beszéd és a bizalmas beszéd között, és hogy „nyilvános beszédnek” számított az is, ha hat-nyolc fős diszkrét körben mondták el a véleményüket. Ahogy az ember nem vette le a nyakkendőjét, úgy szlenget se használt. Azóta rengeteget közeledett egymáshoz a nyilvános és a bizalmas beszéd formája, ahogy az öltözködési vagy tegezési határok is lazultak: már ugyanúgy öltözünk, akár moziba, akár színházba megyünk. (Már olyan is előfordul, hogy valaki politikai szónoklatát trágár fordulatokkal tűzdelje meg!) 56-ban azonban még gesztus volt, ha a srác szót valaki a komoly diskurzus, a szűkebb–tágabb körű „nyilvános beszéd” részeként használta. És ez a gesztus az, ami a mából visszanézve elavultnak tűnik, az akkori modernkedés; ezért fordítjuk a semleges srác-ot az irodalmias lad szóval. Nagyon avítt dolog a tegnapi modern.

Végül így alakult a kérdéses szövegrész: „…what Hungarians still lovingly remember as the lads of Pest — that is, the young boys and girls from the working-class areas of Budapest…”. „…akiket a magyarok mindmáig nagy szeretettel úgy emlegetnek: a pesti srácok — azaz a Budapest munkásnegyedeiből való fiúk és lányok….” Önök is úgy érzik, hogy a magyar srácok jelentésköre gond nélkül magába tudja foglalni a lányokat is? Mert az angol lad biztosan nem; az kőkeményen hímnemű (mint a magyar legény). De reméljük, ezen nem akad fönn az Egyenlő Esélyek Hivatala.