Az igazi nyelvrontók persze nem a nyelvet rontják — hiszen a nyelv nem tud romlani vagy javulni, ugyebár — hanem azt a dolgot, amiről beszélünk. Számos nyelvben vannak képzők vagy hasonló elemek, amik a szó értelmét rosszra, végzetesre fordítják, azt fejezik ki, hogy a dolog rosszul valósul meg, mintegy a maga torzképét adja. A németben ilyen használata van az un- előképzőnek: például Wetter ’időjárás’, de Unwetter ’ítéletidő, zivatar’. Vagyis annyira rossz idő, hogy az már egy tragédia. Hasonlóképpen Tier ’állat’, de Untier ’szörny’. És ezért mondhatjuk az emberi mivoltából kivetkőzött, gonosz vagy kegyetlen emberre: Unmensch.

Vegyük észre, hogy most nem fosztóképzőkről beszélünk, tehát itt az un- nem negatív értelmet ad a szónak, nem azt jelenti, hogy ’nem X’. A német un- lehet egyszerű fosztóképző, például sicher ’biztos’ unsicher ’bizonytalan’ (= nem biztos), és ugyanígy az angol un- is: happy ’boldog’, unhappy ’boldogtalan’ (= nem boldog). A magyarban ilyen fosztóképző a -talan, például zsírtalan. Ezek nem rontóképzők, mert egyszerűen negatív értelműek. Az Unwetter-re azonban nem mondhatjuk, hogy az ne volna időjárás; az Untier is állat, csak testileg torz, az Unmensch is ember, csak lelkileg torz. Vagyis az, de rosszul az. (A magyarban néha az -atlan lehet rontóképző, pl. ízetlen, ami ugyebár nem azonos az egyszerű negatív íztelen-nel.)

A latinban rontó céllal használható a per- igekötő, például perverz. Ennek alapja a vertere ’fordulni’ ige, amit más, ártatlanabb igekötőkkel ismerünk a magyarban is: konvertál ’átfordít’, extrovertál ’kifelé fordít’. A rontóképzővel ellátott pervertál eredetileg annyit jelent: rossz irányba fordít, helytelen útra visz, a perverz tehát ’rossz felé fordult, elcsavarodott, megvetemedett’ értelmű, s innen az erkölcsi (újabban szexuális) értelem: rossz irányba fordult, beteges hajlamú. Érdekes, hogy a perverz régi magyar fordítása, az elvetemült ma már csakis ’gonosz, gátlástalan, ártó’ értelmű, ezért volt szükség a 20. század elején a perverz mint pszichológiai műszó bevezetésére: végül is egy kis perverzió még nem jelenti, hogy az ember gátlástalan vagy gonosz lenne, vagy ne szeretné embertársait. (Sőt.)

Vannak még szép latin példák: az ire ’menni’ ige rontóképzős alakja, a perire annyit tesz, mint rosszul, rossz felé menni, azaz ’tönkremenni, elpusztulni’. Ebből van a francia périr, az angol perish. Talán sokan ismerik még a perfídia ’hitszegés’ szót (Ó, hogy becsapott az a perfid alak, mondta nagyanyám); ebben a fidere ’bízni’ ige rontóképzős alakját látjuk.

Az angolban valamikor termékeny fosztóképző volt a for-, de ma már csak egy maroknyi szóban él. Például a get ige alapjelentése (régen is, ma is) ’megfog, elkap, hozzájut’ — ennek rontóképzős alakjaként jött létre a forget, melynek eredeti jelentése tehát ’rosszul fog, ügyetlenül ragad meg’, azaz ’kicsúszik a kezéből, elenged’; ebből alakult ki szép metaforával a mai ’elfelejt’ értelem, hiszen amit elfelejtek, az mintegy kicsúszik az emlékezetemből: rosszul tartom az eszemben.

A német nem volna német, ha nem volnának benne hasonló finomságok. Az angol for- rontóképző német rokona az ősi ver- igekötő: például sagen ’mondani’, versagen ’csődöt vagy csütörtököt mondani, bemondani az unalmast’. Érthető: az automatába bedobom a pénzt, az azonban rosszul beszél hozzám vagy meg se szólal — azaz megbolondul vagy elakad. (A német vergessen ’elfelejteni’ is ugyanaz volt eredetileg, mint az angol forget.) Vagy itt van a schwören ’esküdni’, melynek rontóképzős alakjából van a Verschwörung ’összeesküvés’: ugyebár nem fosztóképző, hiszen nem arról van szó, hogy a résztvevők ne esküdnének. Nagyon is esküsznek, csak valami rosszra.

A magyarban az igék rontóképzője az el- igekötő. Óvatosan kell kiválogatni az idevágó alakokat, mert az el- nek számos más jelentése is van. Előbb ezeket nézzük át, hogy lássuk: ezek nem rontóképzők. Az el- elsősorban távolodást fejez ki (elúszott, elszállították, elenged), aztán elkülönítést, megfosztást (ellopták, elzárta előle; elszerette a barátja feleségét), aztán beteljesülést, befejezést (elégeti a levelet, eljátssza a darabot, elköti a sebet, elavul, elad, eldeformál), aztán folyamatos, töretlen cselekvést (eláll a spejzban, elszórakozik, elvan a könyveivel, eltanítgat a nyugdíjig), végül egy lelkiállapot vagy helyzet hirtelen beálltát (elsírja magát). Most nem ezekről van szó, hanem olyanokról, ahol az ige maga teljesen semleges értelmű, s az el- hozzátétele annyit jelent: csinálta, de rosszul, rossz irányban, rossz eredménnyel. Ilyenek: elmér, elszab, elrajzol, elír (elírták a nevét), elhallottam a címet (= rosszul hallottam); elkezelték a gyomorfekélyét, elneveled a gyereket, elszervezte a műsort, eltaktikázza magát.

Az el- rontóképzőt nem lehet akármihez hozzátenni, nincs olyan, hogy *Sajnos eltanultam az anyagot, úgyhogy megbuktam a vizsgán. De azért van némi termékenysége, azaz itt-ott képződnek új alakok ezzel: elsóz, elcukroz, elborsoz (olyan azért nincs, hogy elpaprikáz, elhagymáz?). Ezekhez mit szólnak: Szerintem elmustároztad ezt a mártást. Kicsit eltervezték a házat, úgyhogy nincs rajta bejárat; Valahogy elfordították a szöveget, ennek semmi értelme.

Az elnéz-zel vigyázni kell, mert voltaképpen két különböző szó: egyfelől ’megbocsát’, amiben a távolodást jelentő el- van, tehát ’nem néz oda, eltekint a dologtól’. De amikor azt mondom: Bocs, elnéztem a menetrendet, az már az igazi rontóképző. Még nagyobb óvatosságot igényel az elért ige. Régebbi jelentése ’megért, fölfog’ (Elértette a célzást), azaz itt az el- a beteljesülést, befejezést fejezi ki. Ma azonban inkább rontóképzős alaknak érzik a beszélők: Sajnos elértettem a telefonszámot, ezért hiába hívogattam. Vagyis a két elért- nek pont ellentétes a jelentése: a régebbi azt jelenti ’jól ért’, az újabb azt jelenti ’rosszul ért’! Ezt jól elcsináltuk.