Ezt hallottam a múltkor: Aki az egészet látta rendőr, az hallgatni fog. Aztán: Aki oda született gyerek, az persze akcentus nélkül beszél. Elkezdtem figyelni: ezt a mondattani megoldást sokan és sokszor használjuk a mai magyar beszédben. A portán aki van srác, az nekem jó haverom. — Veres felé ami megy vonat, az nem itt megy. — Az Ede akit mondott mentős, az se tudott semmit. — Tavaly akivel jártam csaj, attól hallottam.

Példáink mindegyikben van egy aki/ami, vagyis egy vonatkozó mellékmondat. Emeljük ki ezeket és nézzük meg, van-e bennük valami sajátos. Kettő érdektelen: aki az egészet látta; aki oda született — ezek szokásos vonatkozó mellékmondatok, elejükön az aki/ami vonatkozó névmással, ahogy illik. A többi valamivel érdekesebb: a portán aki van; Veres(egyház) felé ami megy; az Ede akit mondott; tavaly akivel jártam — ezek annyiban mások, hogy nem a vonatkozó névmással (aki, ami, akit, akivel) kezdődnek, hanem a névmás elé van dobva valamilyen mondatrész (a portán, Veres felé, az Ede, tavaly). Ez a balra dobás (szakmai neve: topikalizáció) létező eljárás a magyarban, például kérdő mondatot is lehet így szerkeszteni: Az Ede kit látott? Tavaly kivel jártál? Meg kell tehát állapítanunk, hogy példáinkban maga a mellékmondat mindenütt szabványos, semmi különöset nem mutat. A példák furcsasága másból adódik.

De hogy is néz ki a szabványos vonatkozó (más néven: jelzői) mellékmondat? Vegyük a fönti rendőrös példát és „állítsuk vissza” a klasszikus szerkesztésmódot: A rendőr, [aki az egészet látta], hallgatni fog. A szögletes zárójelbe tett rész, a vonatkozó mellékmondat, be van ágyazva egy főmondatba (A rendőr hallgatni fog), méghozzá úgy, hogy azt megszakítja. A mellékmondat az egyik főmondatbeli főnévre (itt: a rendőrre) vonatkozik; ez a főnév a mellékmondat „feje”. A vonatkozó mellékmondat értelmileg ugyanolyan szerepű, mint bármilyen más jelző: ad valami kegészítő információt a fejfőnévre vonatkozóan. „Milyen rendőr? Melyik rendőr? Az, aki az egészet látta.”

Szóval a vonatkozó mellékmondat egyfajta jelző. Nos, nézzük meg, hol állnak általában a jelzők a magyarban a fejfőnévhez képest: előtte vagy utána? (Jelzők szögletes zárójelben, fejfőnév nagybetűvel): A [bölcs] rendőr hallgatni fog. — A [hosszú tapasztalata révén kellően bölcs] rendőr hallgatni fog. — A [három kicsi gyereket nevelő] rendőr hallgatni fog. Látjuk, hogy a jelzők, akár rövidek, akár hosszúak, a fejfőnév előtt állnak. Ezalól egyetlen rendszeres kivétel van: a vonatkozó mellékmondat. Ő — bár ugyancsak jelző — klasszikusan a fejfőnév után áll, megszakítva a főmondatot: A rendőr, [aki az egészet látta], hallgatni fog.

Nos, éppen ebben hoz újat a példáinkban látható elrendezés. Írjuk le újra: [Aki az egészet látta] rendőr, az hallgatni fog. A vonatkozó mellékmondat már nem a fejfőnév után, hanem előtte áll! Ezzel felszámolódik a különbség a mellékmondat-alakú jelző (= vonatkozó mellékmondat) és az egyéb jelzők között. Az új elrendezés tehát általánosítást tartalmaz: „ha jelző, álljon a főnév előtt!” Ha ez a megoldás stabilizálódik, akkor egyaránt a főnév előtt fog állni a jelző abban, hogy A portán lévő srác és abban, hogy A portán aki van srác. A kérdéses jelenséget úgy nevezhetjük: fej-előtti vonatkozó mellékmondat.

Még néhány szép példa: Szeretem a dolgait, de [amit tavaly kiadott] kötet, az gyenge volt. — A rétest megehetitek, de [amit a hűtőbe tettem] süteményt, ahhoz ne nyúljatok. — A miénk az csöndes, de [a Rózsiéknál ami van] kutya, attól idegbajt kapok. — Magyarul szokta tartani, de [ami ma hangzik el] előadás, az németül lesz a vendégek miatt. Vegyük észre, hogy ez a szerkesztés még más előnyökkel is jár. Mint mondtuk, a klasszikus megoldásban a mellékmondat kettészakítja a főmondatot: (Attól) a kutyától, [ami a Rózsiéknál van], idegbajt kapok. Ezt alighanem terhesnek érzi a beszélő, hiszen a megszakításos beágyazás nagyobb figyelmet igényel, mint a lineáris (azaz sima egymásutáni) szerkesztés. Példáinkban a mellékmondat megelőzi a fejfőnevet, nem ékelődik a fejfőnév és a főmondat többi része közé, így a főmondat egységben marad.

Fontos, hogy példáinkban a fejfőnév mindig névelőtlen, azaz nem ilyenek a példáink: A portán aki van, a srác, az nekem jó haverom. — Az Ede akit mondott, a mentős, az se tudott semmit. — A könyvben ami van, a táblázat, az túl részletes. Ezek mások, itt a névelős főnév (a srác, a mentős, a táblázat) nem fej, hanem közbeszúrt bővítő elem, mely lehetne akár tulajdonnév is: A portán aki van, a Rudi, az nekem jó haverom. Ezek tehát nem fej-előtti vonatkozó mellékmondatok. Vessük össze az alábbi három alakzatot: *Gyöngyös fölött ami van Mátraháza, az sokkal kellemesebb — ez nem létezik, mert nincs „Melyik Mátraháza?”. Az már létezik, hogy Gyöngyös fölött ami van üdülő, azt Mátraházának hívják — az a fej-előtti vonatkozó mellékmondat. És természetesen olyan is van, hogy Gyöngyös fölött ami van, Mátraháza, az sokkal kellemesebb– ez a közbeszúrt bővítő elem. (Ilyenkor a Rudi, Mátraháza a beszédben szünetek, az írásban pedig vesszők, zárójelek vagy gondolatjelek közé kerülne.)

Vigyázat: most nem az „aki csak létezik, ami csak akad” értelmű ismert szerkezettel foglalkozunk, mint A könyvben ami van táblázat, az egytől-egyig hibás. — Az intézetben aki dolgozik professzor, az mind elmúlt 60. Ezekbe ugyanis betehető a csak: …ami csak van táblázat, …aki csak dolgozik. Jelenlegi példáink nem ilyenek, mert csak egy dologra vonatkoznak: A könyvben ami van táblázat, az túl részletes. (= A könyvben lévő egyetlen táblázat) — A tanszéken aki dolgozik professzor, az tulajdonképpen nem is régész. (= A tanszéken dolgozó egyetlen professzor).

A nagy akadémiai nyelvtanban, melyet a kiváló Kiefer Ferenc professzor szerkesztett, mindezt hiába kerestem. Hogy stílszerűen fogalmazzak: [A Kiefer amit szerkesztett] nyelvtan, abban ez nincs benne.