Úgy nem lehet mondani, hogy *Szombathely közelében Kőszeg, csak úgy, hogy Szombathely közelében van Kőszeg. Ugyanígy nemlétező mondatok az alábbiak sem, mert hiányzik belőlük a van (vannak): *A szigeten nyaranta a fesztivál, *A fiókban még bélyegek, *Szerdán egy előadásom. Mindez azért érdekes, mert más magyar mondatokban épp azt látjuk, hogy a van (vannak) (a „létige”) kötelezően törlődik. Például nem létezik olyan, hogy *Szép város van Kőszeg, *Mindig népszerű van a fesztivál, *Mekkorák vannak a bélyegek? Hogy van ez? Most akkor törölni kell a van-t vagy sem?

A magyar úgynevezett gyengén van-törlő nyelv. Ez azt jelenti, hogy a létigét (illetve 3. személyű alakjait: van, vannak) csak bizonyos esetekben kell törölni a mondatból. Ha megnézzük a fenti példákat, azt látjuk: meg kell tartani a van-t olyankor, ha határozó van mellette (Hol? Szombathely közelében; a szigeten; a fiókban. Mikor? Szerdán). Törölni kell viszont akkor, ha főnév vagy melléknév (azaz névszó) kapcsolódik hozzá állítmányként (szép város; mindig népszerű; mekkorák). Úgy tűnik, hogy a mai magyar megkívánja a van-t határozói állítmánnyal, de törli névszói állítmánnyal. Rendben, mondja a nyelvész, ez végülis paraméter-beállítás kérdése, ha a beszédközösség a mai magyart így állítja be, hát tessék.

A nyelvek eléggé különböznek a van-törlési paraméter beállítása szempontjából. Ez érdekes módon nem függ attól, hogy rokonok-e, azaz nem genetikai, hanem tipológiai jelenség. Mint láttuk, a magyar a van-ját gyengén törli, de távoli rokona, a finn egyáltalán nem van-törlő: Tuo poika on Matti, szó szerint ’ama fiú van Matti’ (= „Az a fiú Matti”). Az angol nem enged semmiféle van-törlést, pl. That boy is Brian ’ama fiú van Brian’ (= „Az a fiú Brian”), ezzel szemben az angol nyelv távoli rokona, az orosz igen erősen van-törlő, ugyanis a van-t nemcsak harmadik személyben törli, pl. Tot malcsik Szergej ’ama fiú Szergej’ (= „Az a fiú Szergej”), hanem a többi személyben is, pl.: Ja pionyér, szó szerint ’én úttörő’ (= „Én úttörő vagyok”), My doma’mi otthon’ (= „Mi otthon vagyunk”). A fentiek egyikével sem rokon héber ugyancsak erősen van-törlő: Ha-báyit hu gadól ’a-ház ő nagy’ (= „A ház nagy”). A latin gyengén van-törlő, nagyjából mint a magyar: In vino veritas szószerint ’-ban bor igazság’ (= „Borban az igazság”).

De állj! Itt baj van. Ez a legutóbbi mondat magyarul nem szabadna, hogy létezzen, hiszen most mondtuk, hogy határozó mellett (a borban kifogástalan határozó!) meg kell tartani a van-t. Azt várnánk tehát, hogy Borban van az igazság — ami persze létező magyar mondat, tehát a szabályunkat nem kell fölrúgni, csak lazítani. Mert úgy látszik, határozó mellett is létezik van-törlés. Tapogassuk ki, hol és mikor fordul elő.

Először tegyünk félre egy olyan típust, amely nem tartozik ide. Ilyenekre gondolok, hogy Ferihegyen a repülőtér. Zolinál a kulcs. Strandon a gyerekek. Ezekben tényleg határozó + főnév van, de nem tekinthetők mondatnak, csak egy mondat egyik felének (azaz bővített főnévi csoportnak), melyből a lévő igealak hiányzik, nem pedig a van. Például: Mi ad munkát Vecsés lakosságának? Ferihegyen a repülőtér (= a Ferihegyen lévő repülőtér). — Mi okozhatta a biztonsági kapu csipogását? Zolinál a kulcs (= a Zolinál lévő kulcs). — Ki eszik őszibarackot úgy, hogy csurog a leve a hasán? Strandon a gyerekek (= a strandon lévő gyerekek).

Aztán van az, hogy Gábor a színpadon állt, a fején cilinder, mellette két rózsaszín uszkár. Látszott a vár, tetején a torony. Álmomban megjelent Viktor, kezében egy Magyar Narancs. Ezeket félretehetjük azzal, hogy itt a főnév mindig ellátható -val raggal, tehát nem igazi alany: a fején cilinderrel, mellette uszkárral, tetején a toronnyal, kezében Naranccsal. Ráadásul ezek mindig egy nagyobb mondat második részeként állnak, amikor már tudjuk, kiről van szó és mit csinál — szóval nem virtigli mondatok ezek se.

Vissza tehát a Borban az igazság-félékhez, az igazi helyhatározós mondatokhoz. Létezik náluk van-törlés, de a mai nyelvben már nagyon korlátozott, hiszen nem mondjuk, hogy *Szombathely közelében Kőszeg vagy *A tervezet az igazgatónál. A régebbi nyelvben ez természetes volt: Rajtad a filiszteusok, Sámson! Messze a Nagyerdő. Közel a vég. Az ország sorsa a kezedben. Ritkábban másféle (nem csak hely-)határozóval is létezett: Miért a gyűlölet? Együtt a család. Ezért minden: önkínzás, ének. Kunyhói mind hallgatva. Számos ilyen mondatot használunk ma is, ezek azonban nyelvtanilag kövületek, voltaképpen idézetek a régi nyelvből. Ma „on line” már csak három határozóval lehet a van-törlést megcsinálni: itt, ott, és hol. Például Itt egy kijárat. Ott a megálló. Hol a legközelebbi pénzkiadó automata? De már ez is korlátozva van. Először is, többes számú főnévvel nem létezik, tehát nincs olyan, hogy *Ott a többiek! *Itt a könyveid. Még érdekesebb, hogy a főnévnek muszáj névelősnek lennie. Nincs olyan, hogy *Itt kijárat. *Ott következő megálló. *Hol valami pénzautomata? Annyira szigorú a névelő-követelmény, hogy ha valaki nem akar a személynév elé névelőt tenni, akkor ezt a szerkezetet nem is használhatja, mert az alábbi négyből az utolsó nem mondható: Hol van a Béla? Hol a Béla? Hol van Béla? *Hol Béla? Különös, mert a nyelvtannak mintha mindegy volna, hogy a határozó (hol) után mi áll, csak legyen ott valami hangsúlytalan töltőszó.

Hallatlanul rafinált a nyelv, kérem. Időhatározó mellett mintha pont fordítva működne a dolog, mert ott határozott főnévvel (önálló mondatként persze) nem használatos: *Holnap a vizsga. *Havonta a leleplezés. *Hétkor a vacsora. De már határozatlan főnévvel értelmes és használatos: Holnap vizsga. Havonta egy leleplezés. Hétkor Béla (értsd: hétkor dolgunk van vele). És most jön a habos rész: ez utóbbiban azok se tesznek névelőt a Béla elé, akik egyébként használják személynév előtt, tehát nem mondjuk azt, hogy *Ne felejtsétek: hétkor a Béla!

A bágyasztó melegben is gondolkodjunk: természetesek-e ma az alábbi van-törléses határozós mondatok? Nem tudok bejutni a kabinba, mert Zolinál a kulcs. Ó, a mindenit, a kocsiban a szendvicsek. A Rózsi néni velünk. Velünk a Rózsi néni. Jé, Zsókáék megint a vízben! Jé, Zsókáék megint együtt!