A múltkor nyelvész kollégákkal beszélgettem, és fölmerült, hogy mit is jelent a mai magyarban a szónokol. Egyetértettünk abban, hogy ezt a szót ma már csak rosszalló értelemben (nyelvészeti szakszóval: pejoratívan) használják, hol gúnyosan, hol lekicsinylően, de mindenképpen elutasítóan vagy távolságtartóan. „Az igazgató már megint a munkamorálról szónokolt.” „Karcsi bácsit szeretjük, csak annyit szónokol, hogy nem lehet végighallgatni.” „Miközben a tribünön szónokoltak, mi szépen elmentünk sörért.”

Aki ezeket a mondatokat mondja, nem azonosul a „szónok” igazával, mondandójával vagy hevületével. No de, mondta az egyik kolléga, szinte minden szót lehet rosszalló értelemben használni: „Ezt a nudlit minek rajzoltad ide?” „Ki ez a rinocérosz?” „A regényben eluralkodik a lila köd.” Ezek a mondatok rosszallóak, de ettől még nem mondhatjuk, hogy a mai magyarban a nudli, a rinocérosz vagy a lila köd kifejezéseknek rosszalló értelmük volna. A rosszalló használat nem azonos a rosszalló jelentéssel: a használatot a magyar anyanyelvűek alakítják, napról napra, mondatról mondatra, hol kreatívan újítva, hol konzervatívan a régihez ragaszkodva. A szavak kreatív használatát, tehát amikor olyasmire húznak rá egy szót, amit az voltaképpen nem jelöl, metaforának (jelentésátvitelnek) nevezzük. A „nudli” szót a példában nyilván nem igazi főtt tésztára használták, a „rinocérosz” szóval nem egy orszarvút írtak le, és nem azt akarták mondani, hogy a regény kinyitásakor csakugyan kékes színű nedvesség száll fel a lapokból.

Ezek a metaforák néha érdekesek, néha mulatságosak, néha fárasztóan szellemtelenek, ez már szubjektív megítélés kérdése, mint mondjuk az is, hogy ki mit tart viccesnek. A nyelvtudóst nemigen érdekli a nyelvhasználat, mint ahogy az anatómia tudósát sem érdekli, hogy a „kéz” nevű testrészt símogatásra vagy pofozásra használjuk. A nyelvművelő azonban nem azonos a nyelvtudóssal, ő — ha jól végzi munkáját — pedagógus is meg tanácsadó. A nyelvművelő feladata, hogy megmutassa: a nyelv elemei mire használhatók, mi mindent lehet csinálni ezzel a gazdag nyersanyaggal. Olyasféleképp, mint a főzési tanácsadó: „Gondolt Ön arra, hogy a krumplit milyen sokféleképp lehet elkészíteni?”

A szónokol esetében a nyelvművelő dolga, hogy figyelmeztesse a közönséget: ezt a szót már nem lehet semleges értelemben vagy pláne dicsérő felhanggal alkalmazni. Nem lehet komolyan ilyet mondani, hogy „Nagykövet úr, felkérem, hogy szónokoljon most Ön!” „Ha Mihály tisztelendő szónokol, én mindig meghatódom.” „A polgármester röviden, de hatásosan szónokolt.” Ezek a mondatok hibásak, pontosabban hibásak akkor, ha ártatlanul, mindennemű rosszallás vagy irónia nélkül, „egyenesben” akarja őket mondani valaki. A nyelvhasználat elmozdult, rögzülni látszik a rosszalló (latinul: pejoratív) értelem. Ennek a szónak az alapjelentése ma már nem csak annyi, hogy „ünnepélyesen, sokak előtt beszél”, hanem kötelezően tartalmaz pejoratív elemet is, olyasmit, hogy „túl hosszan, üres frázisokban, öntetszelgő módon”. Ezt természetesen a nyelvtudósnak is regisztrálnia kell, hiszen egy szó jelentése az, aminek használják. Ha a magyarban a farmer szót egy nadrágra használják, akkor ez a szó a magyarban nadrágot jelent, és ha a szónokol szót kizárólag pejoratívan használják, akkor be kell venni a szótárba, hogy ez a szó rosszalló jelentésű, ugyanúgy, mint monjduk az üzelmek vagy a hírhedt. (Ez utóbbiról Vörösmarty szép verséből tudjuk, hogy régen nem volt pejoratív, hiszen így üdvözli Lisztet: „Hírhedett zenésze a világnak!”) A szónokol-ban ott lévő rosszalló mellékjelentést föl kell jegyeznünk, mert különben nem értenénk, miért nincs ilyen mondat: Az ünnepélyen az elnök gyönyörűen szónokolt.

A nyelvművelő persze rosszul is végezheti munkáját, ha a saját ízlését, véleményét próbálja másokra erőltetni, ha úgy állítja be, hogy a nyelv változásairól ő meg tudja mondani, hogy azok „hasznosak” vagy „károsak”. Ilyet nem szabad csinálni. A szakácskönyvbe se szabad egyes receptek után odaírni, hogy „Ilyet ne főzzenek, mert én ennek a szagát se bírom.” Bárki hirdetheti a saját ízlését, elmondhatja, hogy szerinte jó vagy rossz irányban változnak a dolgok, de ez már nem a nyelvről szól, hanem őróla, és vagy meghallgatják, amit szónokol, vagy nem. Nem helyes a szónokol semleges használatát ajánlgatni a mai nyelvhasználóknak, mert kínos helyzetbe hozhatják magukat.

Hasonló pejoratív mellékjelentése van az elszaporodik szónak: Újabban elszaporodtak a lopások. Figyeljük meg, milyen szerencsétlenül hangzana a következő mondat: A környéken szerencsére elszaporodtak a fiatal házaspárok. Ha ezt örömmel akarjuk jelenteni, más kifejezést kell választanunk, például A környéken szerencsére egyre több a fiatal házaspár. Hogy mely szavaknak van rosszalló mellékjelentése, arra nincs szabály. Úgy szoktuk mondani: ez lexikális jegy, tehát szótári jellemzője némely szónak.

A pejoratív szavak használata nem tévesztendő össze az iróniával. Például a prédikál szót lehet ironikusan, azaz gúnyosan használni: Az igazgató már megint prédikált a lazuló fegyelemről. De a prédikál ige alapvetően semleges, szótári meghatározása nem tartalmaz rosszalló mellékjelentést: A diákmisén Gábor atya prédikált. vagyis Gábor atya egyszerűen tette a dolgát. És ami döntő: a prédikál állhat pozitív, dícsérő környezetben is: Gábor atya gyönyörűen prédikált.

A prédikál igének tehát nincs pejoratív szótári jegye. Használható ironikusan (mint szinte bármely szó), ilyenkor pejoratív hatást kelt, de ez nem kötelező jegye — a szónokol szónak viszont ma már igen.