Elhangzott 2022. október 11-én Frank Tibor akadémikus, professzor temetésén
Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Gyászolók!
Hölgyeim és Uraim!
Szomorú ez a mai nap. Szomorú, hiszen búcsúzni jöttünk. Temetjük, gyászoljuk és végső búcsút veszünk Dr. Frank Tibortól, az ELTE emeritus professzorától, az ELTE BTK Amerikanisztika Tanszék egyetemi tanárától, az MTA rendes tagjától a szakma, az oktatás és a tudományos kutatás elkötelezettjétől. Barátomtól, barátunktól…
Dr. Frank Tibor egyetemi oktatói pályáját 1971-ben kezdte az ELTE-n. 1997-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Amerikanisztika Tanszékének professzora, az Amerikanisztika PhD-program vezetője. 2013-ban az MTA levelező, majd 2019-től rendes tagja. Többek között a Magyar-Amerikai Fulbright Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Tibor munkássága révén a tudást, a szakma tiszteletét, a korrekt és odafigyelő tanári magatartást, az igényes oktatói és az eredményes kutatói attitűdöt, a hallgatók, tanítványok sokasága tapasztalhatta meg.
Tisztelt Gyászolók!
Tibort — az 1970-es évek közepén — előbb ismertem, mint találkoztunk volna. Először történész édesanyámtól hallottam róla, aki a 19–20. századi brit történelemmel és az angol–magyar kapcsolatokkal foglalkozott. Munkája révén a 70-es évektől szakmai kapcsolatban állt Tiborral. Otthon, a kiemelkedő felkészültségről elejtett mondatok mellett, szó esett Tibor színes személyiségéről, eredeti észrevételeiről, nyelvtudásáról, intellektuális humoráról, széleskörű tájékozottságáról és fantasztikus munkabírásáról.
Személyesen a 70-es évek második felében találkoztam először Tiborral. Ismeretségünk kezdettől fogva olyan közös elemeket tartalmazott, mint a szakszerűség és igényesség, a tudományos értékek tisztelete, a jelenségek sokoldalú elemzésének követelménye, a hitelesség, a minőség és a teljesítmény értékelése, elismerése.
Tibor 1948-ban született. Tibor saját magáról ritkán és alig beszélt, de élete fontos találkozásairól tudósokkal és felmenői tehetségeiről (zene, orvostudomány), a tőlük kapott bátorításokról nagyon szívesen beszélt. Az MTA Könyvtár „Akadémikus arcképcsarnok” program keretében elhangzott előadásában, 2017. áprilisában igy fogalmaz: „Szerencsés voltam a családommal és egyszersmind eléggé szerencsétlen is, mert édesapám meghalt, amikor nagyjából 14 hónapos voltam.” Édesanyja tartotta el a két testvért (Tibor volt a fiatalabb) és a két nagymamát is. A családi, baráti környezet nagy hatással volt Tiborra. Az Adler nagymama, akivel Tibor 18 éves koráig együtt éltek, zongoraművészként, Bartók és Dohnányi tanítványként nemcsak a zenei műveltséget és többnyelvűséget tette vonzóvá, de a kíváncsiságot, a rákérdezést, az „utánanézést”, az igényességet is értékké tette. Az anyai nagypapa, Flesch Armin gyermekorvos volt, aki széleskörű praxisa és tudományos munkája mellett megtervezte és végigvitte az első, gyermekkórház, a Madarász utcai Csecsemő- és Gyermekkórház létesítését 1929-ben. Később Tibor fontos kötelességének érezte e teljesítmény elismerését, 2002-ben Flesch alapítványt létesített és elérte, hogy a kórház előtti utat az építtetőről nevezzék el.
Gyűjtő kedve, mondhatni szenvedélye már 13 éves korában kialakult. Először, egyik diáktársának hatására, „családi gyűjteményt” indított a családi „papírok” szisztematikus feldolgozásával. Egy évvel később hirdetést tett közzé a Magyar Nemzetben, amely arról értesíti az olvasót, hogy Apolló jeligével kéziratokat vásárol (igy került hozzá pl. egy Einstein levél). Később dedikált kötetek (pl. Gárdonyi, Móricz) gyűjtésébe kezdett.
Tibor történészi munkásságának méltatását az imént, az Osztályelnök úrtól hallottuk. Számomra, a laikus számára különleges érzés volt felfedezni, ahogyan Tibor a történéseket kontextusba helyezi. Alaposan, tényszerűen és körültekintően megismerhetjük magát az „eseményt”, az előzményeket és a körülményeket, esetenként az utóhatásokat. Ez, az időben és térben biztosított „tágasság” lehetővé teszi az Olvasó/Hallgató számára, hogy megértsen, mérlegeljen és véleményt alkosson, még akkor is, amikor más körülmények (pl. más szerzők) mitizálás felé próbálják terelni.
Szeretném kiemelni Tibor azon törekvését, amely a „másik”, a beszélgető partner gondolatainak, véleményének teljes megértésére törekszik. Ez a megközelítés és nyitottság már a partner számára is új összefüggések felfedezését teszi lehetővé. Ezen inspiráló élményt – biztos vagyok benne – valamennyien átélhettük társaságában. Ez a fajta szerzői empátia lehetőséget ad – a nem érzelem, hanem ráció – alapú olvasói befogadásra. Igy Tibor munkái, a cikkek és kötetek erősitik az olvasót, a komplexitás felismerését, pl. egy másféle kulturális háttér jelentőségének megértését.
Ismeretségünk 2003-ban, közel 20 évvel ezelőtt megújult, kiegészült, amikor oktatási és tudományos rektorhelyettesként közös „hivatali” kötelezettségek is érintettek mindkettőnket. Megállapítottuk: azonos értékeket vallunk, nagyon hasonlóan értékeljük a körülöttünk zajló eseményeket is.
Azóta is többször, több helyen, közös vidéki séták és otthoni, budapesti vacsorák alkalmával négyesben, feleségével, Zsuzsával és feleségemmel, Gabival vagy nagyobb társaságban a Balatoni MTA üdülőben vagy pl. a Momentán színház előadásain találkoztunk.
Tibor szeretett üldögélni tavasszal egy fa alatt, árnyékban és beszélgetni. Tibor szerette a zenét, a jó társaságot, a jó vacsorákat, a jó borokat és mindezek összességét.
Különösen emlékezetes eseményt jelentett Tibor MTA székfoglaló előadása 2020 áprilisában. Címe: „A polgári érintkezés modernizálódása a 19. században” remekül tükrözte Tibor sokoldalú érdeklődését és összefüggések felismerésére ösztönző képességét. Bemutatta a polgári, művészeti és politikai „szalonkultúra” kialakulását, jellegzetességeit, kultúrtörténeti jelentőségét, modernizálódását, beszélt további két kapcsolódó aspektusról is: a zongoráról és a névjegyekről. Felhasználhatta saját, gyerekkori zongora élményeit és impresszív nevezetes névjegygyűjteményét, amely tartalmaz a szerény baráti hozzájárulást is.
Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Gyászolók!
Kémikusként és nem hozzáértő barátként úgy érzékelem, hogy Tibor életműve harmonikusan foglalja magába a kutatóként nemzetközileg elismert történészi eredményeit, dokumentálja azt a képességet és megvalósított célkitűzést, amely lehetővé teszi a komplex történeti és társadalomtudományi jelenségek szakszerű értelmezését, bemutatását a szakemberek, a laikusok és mindannyiunk számára.
Tibor hiteles, megbecsült ember volt. Jellemzésére néhány kulcsszó:
Fáradhatatlan, diplomatikus és az utolsó percekig alkotó ember volt. Készült az általa vezetett Akadémia bizottság terveinek megvalósítására, amellyel az MTA alapításának 200 éves évforduló ünnepeljük.
Kedves Tibor!
Engedd meg, hogy búcsúzásul családunk, barátaink és a magam nevében, s talán az egyetem polgárai, a tanítványok, hallgatóid nevében is köszönetet mondjak.
Köszönöm, hogy több mint 50 évig szolgáltad a tudás, a műveltség ügyét. Az egyetemen, az ELTE diákjaként és kollégaként, tanárként és kutatóként, vezetőként, nemzetközi és hazai szakmai szervezetek elnökeként, az Akadémián, tudományos konferenciákon és a tantermekben. Helyt álltál, itthon Budapesten, külföldön a Kaliforniai Egyetemen, Bécsben, Berlinben és Londonban. Köszönöm, hogy mindezt a hazai és nemzetközi tudományosság javára, mindannyiunk érdekében tetted.
Büszkék lehetünk arra, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek olyan polgárai és a Magyar Tudományos Akadémiának olyan tagjai vannak, amilyen Tibor Te voltál, akik példával és mintaadással tanítottak, akik ilyen szisztematikusan és eredményesen kutattak, és akik ilyen tapintattal segítettek másoknak ott, és amikor kellett.
Hiányod velünk marad.
Nyugodj békében.