Gézának mint irodalomtudósnak az irodalmon kívül két szenvedélye volt: a színház és a filozófia. Mindkettő arra szolgált számára, hogy összekösse az irodalmat a valós élettel. A színház az irodalmi szövegek színrevitelét jelentette: azt az aktust, amikor egy irodalmi szöveg megelevenedik és életre kel. Hasonlóképpen, a filozófia soha nem elvont fogalmi jellege vagy argumentatív szerkezete miatt érdekelte őt, hanem egyrészt, mert teret enged a szenvedélyes együtt gondolkodásnak, másrészt mert intim kapcsolatban áll az irodalommal. A filozófiában folyton azt kereste, ami benne az élettel rokon. Megállás nélkül arról gondolkodott, hogy mi kapcsolja össze egymással a filozófiát és az irodalmat. Gézának több mestere is volt, de kiemelkedik közülük Stanley Cavell, az az amerikai filozófus, akinek gondolkodása mélyen az analitikus nyelvfilozófiai hagyományban gyökerezik, ám aki megpróbálta e hagyomány kereteit szétfeszítve a filozófiát összekötni az irodalommal. Géza nagylelkű és szenvedélyes ember volt. Az irodalmat, a színházat és a filozófiát is szenvedélyesen művelte. Szenvedélye révén öntött életet mindabba, amivel foglalkozott, amit szeretett.
Amióta váratlanul elhagyott minket, megrendülten azon gondolkodom, hogy mivel tudnánk értelmet adni az ő értelmetlenül korai halálának. Talán Rilke néhány sora segíthet ebben. A Haláltapasztalat című versében ezt olvassuk:
„De míg távoztál, e színpadra tört be
egy sáv Valóság, át a hézagon,
hol eltűntél: a Zöld igazi zöldje,
igazi napfény, igazi vadon.
Játszunk tovább. A kínnal betanultat
daráljuk és olykor elfeledünk
egy gesztust; de léted, mely darabunkat
elhagyta és közülünk messze tűnt,
mint ama Valóságnak hirdetője
még megszáll minket néha a magasból,
úgyhogy elcsábulunk kis időre
s Életet játszunk, lemondva a tapsról.”
Géza az irodalom, a filozófia és a színház iránti szenvedélyével folyton az élet legalapvetőbb és legfontosabb értékei mellett tett tanúságot. Úgy érzem, ha az ő szenvedélyét meg tudjuk őrizni saját munkánkban, és ha azt az életet, amely belőle sugárzott, mi magunk is élni tudjuk, akkor hűek maradunk az ő tanúságához és életéhez.
Pavlovits Tamás (2017. 12. 08.)