Intellect and humour – these are the words lingering in my mind since Jutka died:

She had so many interests, and in her professional life she escaped the common route of going down one street; instead she was a marvellous all-round teacher of English language, of literature, of applied linguistics, particularly of pragmatics and stylistics, besides being an excellent teacher trainer. She did not only teach subjects related to English. In the 1990s she was a guest professor at the Summer School of Columbia University (New York), where she taught courses on post-1945 Central European literature.

She was not a born organiser – she often joked about being a bit scattered – but integrating the needs and interests of many, she set up the Department of English at the Teacher Training College of ELTE in 1984. Mind the date: in those times this was still very much against the official current, but Judit’s passion and resolve gained the upper hand. Later, at the Department of English at ELTE’s Faculty of Humanities, she was perhaps the first person to combine the traditional theoretical approach and modern practical teacher training of which she was a great advocate, and which was the topic of her book Tanítsunk nyelveket! in 1988. She even ventured into establishing and editing a fledgling journal, Network-H; many of us still remember the partly handwritten, partly typed, hand edited and photocopied booklets. This was a great feat at the time, and it paved the way to professionally published journals on teaching EFL in Hungary later on. Another very important achievement of hers was to organise and host the 21^st international conference of the Poetics and Linguistics Association in 2001 at SEAS, after which she also co-edited the conference volume, Textual Secrets. The Medium is the Message.

Judit was a brilliant intellect and attracted many people with her entertaining style and meaningful ideas and initiatives. No wonder she was part of so many networks of professional groups and friends. She would create synergies by connecting people from various professional areas. Her contacts helped bring several international speakers to SEAS and she helped many a foreign colleague settle in here. She even created her own event for putting people in touch: The New Year’s Day parties, which she held for many years, saw a vibrant group of Budapest intellectuals crowd in her flat. In her book clubs and film clubs her entertaining analyses of the works discussed were admired. She usually started out from a detail, but then encompassed the whole piece and often the realities of life beyond it.

She was an exceptional storyteller. She used stories in teaching, in presentations, in conversations, and – not many know this – she herself wrote immensely compelling stories, many of which were inspired by her family history and also by everyday incidents. Her irony shone through these as she described the often heavy burdens that life had dealt her. Humour was a constant approach of hers and it helped keep up her spirits in difficult moments. Her ironical stance also showed us how things can be looked at from different perspectives.

This was one of Judit’s favourite short stories (see below, in 2 different English translations).

Judit talked about the story along with its translations in classes on stylistics and wrote about it in the volume Natália Pikli edited in honour of István Géher’s 70th birthday (see the piece and the volume attached).

Ez volt Judit egyik legkedvesebb novellája (ld magyarul és kétféle angol fordításban).

Judit a fordításokkal együtt tanította stilisztika kurzusokon, és erről írt abban az ünnepi kötetben is, amit Pikli Natus szerkesztett Géher István 70. születésnapjára (ld az írást és a kötet anyagát mellékletben).

IN MEMORIAM DR. K. H. G.

— Hölderlin ist ihnen unbekannt? — kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.

— Ki volt az? — kérdezte a német őr.

— Aki a Hyperion-t írta — magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. — A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?

— Kik ezek? — kérdezte az őr.

— Költők — mondta dr. K. H. G. — Schiller nevét sem ismeri?

— De ismerem — mondta a német őr.

— És Rilkét?

— Őt is — mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

Örkény István, Egyperces novellák (1968)

“Hölderlin ist Ihnen unbekannt?” Dr K.H.G. asked, while digging the pit for the carcass of a horse.

“He is the one who wrote Hyperion”, Dr K.H.G. explained. He loved to explain things. “The greatest representative of German romanticism. And how about, for example, Heine?”

“They are poets”, Dr K.H.G. said. “You possibly know Schiller’s name, don’t you?”

“Him too”, said the German guard, turned to the colour of red pepper and shot Dr K.H.G. dead.

“Hölderlin ist Ihnen unbekannt?” Dr. H.G.K. asked as he dug the pit for the horse’s carcass.

“The author of Hyperion,” said Dr. H.G.K., who had a positive passion for explanations. “The greatest figure of German romanticism. How about Heine?” he tried again.

“Poets,” Dr. H.G. K. said. “But Schiller. Surely you have heard of Schiller?”

“Him, too,” the German guard said and, turning the color of paprika, shot Dr. H.G.K. in the back of the head.

Judit egy tál mosott epret hoz a hallgatóknak, hogy örüljenek, amíg dolgozatot írnak.

Judit kitalálja, hogy okostáblás teremben kellene tartani legalább az egyik órát a heti kétszer kétórás kurzuson.

Van, például az esélyegyenlőségi szobában, amire jogosultak is lennénk, mert az egyik hallgatónk lift nélkül nagyon nehezen közlekedik.

Bemegyünk kipróbálni az esélyegyenlőségi szobát, de összeomlik a számítógépes rendszer, és bár szó van róla, hogy meg fogják javítani, semmi garancia nincs rá, hogy a javítás karácsony előtt meglenne.

Okostáblának pedig az első héttől kezdve lennie kell, nem azért, mintha mi tudnánk kezelni, hanem mert nem lehet, hogy a hallgatók úgy menjenek el innen, hogy nem is láttak olyat.

A másik két okostábla az Ifjúsági épületben lakik, a Gólyavár mögött, messze-messze.

Az Ifjúsági épület lepukkant műemlék, reggel 8-kor sűrű főzésszag van. Lift nincs, az óra 8.15-kor kezdődik, hogy felérjünk, aztán még átérjen mindenki a 10-kor kezdődő órájára is.

A terem a második emeleten van, nagyon kicsi, de 11 hallgató meg mi éppen beférünk. Ha technikai segítségre van szükség, valaki kilép a teremből.

Kabátnak, táskának már nincs nagyon helye. Ablakot úgy lehet nyitni, ha valaki felmászik az asztalra és bedönti az ablaktáblát.

Juditnak sem könnyű felmenni az emeletre. Kialakul, hogy az egyik hallgató lesben áll lent, és valahogy eléri, hogy felhozhassa Judit táskáját, ami tele van könyvvel.

De ha a másik hallgató is feljön, az, akinek a révén megkaphattuk volna az esélyegyenlőségi szobát – márpedig minden alkalommal feljön –, akkor Judit is feljön az emeletre.

Stilisztika óra: az okostáblán megjelenő szöveget kipreparáljuk. Köd mindenütt. A víz képei. Zoom in, zoom out. Dickens figurái valahogy mégis el tudnak szakadni,

felül tudnak emelkedni a ködön, akkor is, ha a semmibe kapaszkodnak ég és föld között.

Fog everywhere. Fog up the river, where it flows among green aits and meadows; fog down the river, where it rolls defiled among the tiers of shipping, and the waterside pollution of a great (and dirty) city. Fog on the Essex Marshes, fog on the Kentish heights. Fog creeping into the cabooses of collier-brigs; fog lying out on the yards, and hovering in the rigging of great ships; fog drooping on the gunwales of barges and small boats. Fog in the eyes and throats of ancient Greenwich pensioners, wheezing by the firesides of their wards; fog in the stem and bowl of the afternoon pipe of the wrathful skipper, down in his close cabin; fog cruelly pinching the toes and fingers of his shivering little ‘prentice boy on deck. Chance people on the bridges peeping over the parapets into a nether sky of fog, with fog all round them, as if they were up in a balloon, and hanging in the misty clouds.

Judit a Korányiból készül a kurzusra. Nem merül fel, hogy a kurzust ne lehetne megtartani.

Különben is, hétről-hétre jobban van. A frissen felvett kolléganő is mondja, aki az egész félévét

Doktori kurzus, nincs rá terem, egy irodában lesz végül, ahol egy romos zöld tábla áll három széken, a falnak dőlve.

Topognak az ajtó előtt azok, akik már most használni szeretnék az irodát, de fél három után végképp nem várhatnak tovább.

Laptop, projektor minden órára kell. Judit bemutatja a ppt-jét, a tábla fölötti falra vetítünk.

Judit felhívja a Biblia-projektes hallgató figyelmét a szövegek áttételesebb, finomabb bibliai vonatkozásaira.

A fókusztalan hallgató szövegében kis riadalommal keres mégis értelmezési célt.

A táblához úgy lehet hozzáférni, ha elé guggol az ember, de tulajdonképpen széken ülve is lehet rá írni.

Ó, NAPRAFORGÓ

Ó, napraforgó, ki e földet unod
S csak a nap léptét követed,
Álmodsz csupa fény égaljat ott,
Hol e vándor célja lehet:

Hol az Ifjú, mind, ki a sírig epedt,
Hol a Szűz, hó-szemfedeles,
Fölkél s odavágyik a tájra, melyet
Napraforgóm keres.

(Tandori Dezső)

AH! SUN-FLOWER

Ah Sun-flower! weary of time
Who countest the steps of the Sun:
Seaking after that sweet golden clime
Where the travellers journey is done.

Where the Youth pined away with desire,
And the pale virgin shrouded in snow:
Arise from their graves and aspire,
Where my Sun-flower wishes to go.

(William Blake)

Judit felrajzolja a Sun-flower útját, a felső félkört a horizonton, meg az alsó félkört, ami után a feltámadás jön.

Kétszer mentettem meg az életét (először akkor, amikor az egyetemi liftben fülzúgásról, dübörgésről és hasonlókról kezdett panaszkodni, én meg – mivel a tünetek nagyon emlékeztettek Karinthy leírására az Utazás…-ban – elzavartam orvoshoz; agytumorral azonnal meg is műtötték. Néhány évvel később ez megismétlődött, nagyjából ugyanígy.)

Pár hónapja itt volt nálunk a születésnapomon, akkor már nagyon látszott rajta, hogy közel a vég. Talán ő is tudta. Drága és nagyon személyre szóló ajándékot hozott nekem, úgy éreztem, emlékül és búcsúzásképpen, egy reprodukciót a hajdan lakásában függő híres Csók István-képről (A tavasz ébredése), amelyet később eladott, és egy tízezer forintos névértékű ezüstpénz-érmét mellékelt hozzá, alkalmi kibocsátású emlékérmet, amely a festő születésének százötvenedik évfordulójára került forgalomba; reverse -én a festmény részlete látható bas reliefben (ha ugyan így mondják érme esetében).

Valamikor még a nyolcvanas években (vagy még korábban?) szokásba jött, hogy pótszilveszterként Újév napjának délutánján az annyira-amennyire kialvatlan népek Jutkánál gyűltek össze, teára, borra-sörre, ki valami erősebbre. Nagyon sokan jöttek, a legkülönbözőbb szilveszterezési irányokból (a csúcslétszám nyolcvan-száz között lehetett). Késő estére már egész élénk volt a hangulat.

Egy ilyen alkalommal odaálltam a Csók-festmény elé, és belevágtam egy kerek mock-scholarly előadásba Csókról mint rejtett pornográf festőről, illetve A tavasz ébredésé-ről mint vizuálisan kódolt pornográfiáról (lásd a nézőnek (fél)háttal álló női alak megemelt szoknyáját, a férfi lankadtan impotens tekintetét, amint a szoknya megemelése révén feltáruló, bár a kép nézője számára rejtve – okkultálva – maradó látványon legelteti tekintetét; a festmény ennek az implicit-virtuális látványnak az explicit, bár merőben eszmei megkonstruálására szólítja fel a néző alkotói-értelmezői tekintetét).

Mindenki – már aki odafigyelt – jól mulatott. Jutka is, szemlátomást. Ártatlan örömmel élvezte a dolog pikantériáját – legalább is ez látszott rajta.

Az újévi összejövetelek később abbamaradtak, nem lehetett tudni, miért. Judit aztán eladta a képet, ha jól tudom, az árából újíttatta fel a lakását. Pár éve egy kiállításon a Virág Judit-galériában felbukkant a festmény. Rögtön szóltam Juditnak, hogy menjen, nézze meg. Nem tudom, végül elment-e.

Kedves ember volt, jó tanár, és — nem utolsósorban — gyönyörűen tudott angolul.

Prof. Nádásdy is right, Judit spoke English exquisitely. And she was one of the warmest and kindest people I had the pleasure of knowing.

Ádám rövid megemlékezését folytatva én magam Judit egészen kivételes egyéniségét emelném ki. Jutka hatalmas műveltségű, finom humorérzékkel megáldott, kiváló anglista volt. Vele beszélgetni igazi szellemi izgalom volt. Vele együtt nevetni pedig mindig szívből jövő. Még az Ajtósi Dürer campusról ismertem: annak a régi, kiváló nemzedéknek (sokkal fiatalabb) tagja volt, akit Ruttkay Kálmán neve fémjelzett. Nyugodjon békében.

Akkor így emlékezem Juditra, akivel valóban csak szívből lehetett nevetni, és könnyekig meghatódni is.

Legutóbb akkor, mikor a 130 éves az Angol Tanszék konferencián mesélte, mennyire meghatódott, mikor az előadására az összes régi kollégája eljött. Ettől annyira boldog volt, hogy még visszaemlékezve is könnyekkel küzdött és közben nevetett, amitől persze én is ugyanúgy.

(Meg akartam írni, hogy tudjátok, milyen sokat jelentett neki a régi kollégák támogatása.)

Judithoz több évtizedes barátság fűzött, hiszen közel egy időben kerültünk a hajdani Angol Tanszékre. Szerteágazó szakmánkban afféle összekötő kapocs volt ő, a klasszikus anglista megtestesítője, aki egyszerre rendelkezett mély tudással az irodalomban, nyelvészetben és nyelvtanításban. Személyiségének igazi varázsa a minden mondatát átszövő finom öniróniában rejlett. Bőven volna mit tanulnunk tőle barátként, kollégaként, diákként is.

Zerkowitz Judit had such intellectual curiosity and a thirst for life and learning which she combined with wit, kindness and an endearing naivety. An extraordinary person whom it was a privilege to call a friend.

Nem is tudom elképzelni, hogy Pestre jövök anélkül, hogy Juditnál egyszerűen csak becsengetek. Judit az egyetlen, akit így látogattam.

Valaha úgy volt, hogy miután a zajos szilveszterezést kialudtuk, január 1-jén délután mindig elmehettünk Zerkowitz Judithoz, és az ő Akadémiai utcai otthonában sokakkal együtt részesei lehettünk az „Open House” nevű csöndes baráti összejövetelnek, ami által csakugyan elkezdődhetett az új év. Valahogy illett a tiszta lapot nyitás érzetéhez az ő lényében bámulatosan megőrződött gyermeki ártatlanság. Erőt adott az évhez, kicsit az élethez is, hogy néhány órát túlvilági békességben üldögéltünk nála, beszélgettünk és hallgattunk. Mint általában, észre se vettük, milyen sokat köszönhetünk neki. Máris hiányzik.

Búcsú Zerkowitz Judittól (1946–2020)