Egy évfolyamba jártunk angol szakon, bár nem egy csoportba. (A később születettek kedvéért: a csoportokat a T.O. alakította ki, szakok szerint, például orosz-angol, angol-történelem; én a magyar-angolosba tartoztam, ahol voltak mások, pl. angol-francia-műv.tört. háromszakos is, de Ádám, aki angol-olaszos volt, nem ide volt besorolva. A csoportoknak egységes tanrendje volt, kijelölt szemináriumi előadókkal, ld. alább is.) Az évfolyamunk olyan 45–50-es létszámú volt, tehát mindenki találkozhatott mindenkivel az előadásokon, ahová akkoriban szorgalmasan eljártunk, például mert nem voltak tankönyvek, még ún. egyetemi jegyzetek sem (piszkossárga papírfedelű, fűzött, sokszor csak „összeollózott”, máskor eredeti és értékes művek), tehát csak a saját órajegyzeteinkből készülhettünk. Voltak félelmetes, valamint mulatságos oktatóink is: az előbbi csoportba az angol történelmet oktató, pergőnyelvű, szigorú, és igen „pártszerű” asszony tartozott, aki A. L. Mortonnak Az angol nép története c. „vonalas” könyvét követelte meg (melynek egyik fordítója a nemrég elhunyt Szemerényi Oszvald volt – tessék utánanézni, ki is volt ő!). A másikba a 18–19. századi angol irodalmat oktató BTK-párttitkárfeleség, aki Defoe atyjáról szólva a butcher szót rendszeresen baccser-nek ejtette (az [ᴧ]-ra hasonlító rövid á-val), a develop igét pedig csakis az első szótagján hangsúlyozta és (magyar) betű szerint mondta ki. De persze voltak nagy tudású és épp ezért nagy tekintéllyel bíró tanáraink is, továbbá velünk együtt belépő kezdő tanársegédek, akik közül ketten is mostanában kvietáltak professzorként.
Mivel ilyen kevesen voltunk, ráadásul rendszeresen többnapos „tanszéki kirándulásokat” is szerveztek, a csoporton kívülieket is megismerhettük. Ádám persze már akkor is feltűnést keltett félelmetesen jó angol tudásával, amely a csodás orgánumú és felülmúlhatatlan angolságú András Lászlóéval vetekedett (aki egyik emlékezetes előadását – talán fogadásból? – úgy tartotta meg, hogy végig a szájában lifegett egy égő cigaretta). Ádám háta mögött ezt a tudást a család muzikális génjeinek tudtuk be, hiszen ő maga mondta, hogy csak a BBC-ből tanulta, amit tudott.
Már egyetemi éveink alatt belépett az akkoriban legjobbnak tartott Struktúra Nyelviskolába, melyet az állandóan égő tekintete miatt megszállottnak tartott nálunk pár évvel idősebb diáktársunk Benedek Lóránt talált ki és vezetett (akit szintén megtalálni a neten), és amelynek a számára Ádám társszerzőként tankönyveket is írt. (A gyakorlatilag első és rendkívül sikeres magánvállakozású nyelviskoláról érdemes itt tájékozódni: www.hier.iif.hu/hu/konf/nyelvok2.pdf). Diplomás nyelvtanárként aztán az Állami Balettintézetbe ment dolgozni és úgy tűnt, más mint a nyelvoktatás nem is érdekli. Akkoriban családilag is összejártunk, és ezt többször is megerősítette, pedig emlékszem, az Egyetemi Nyomda fölötti Dohány utcai lakásukban erősen próbáltam rábeszélni, hogy a „szaknyelvészeket” megszégyenítő intuitív meglátásait ne csak nyelvtanárként hasznosítsa.
Arról már nincs információm, hogyan került az ELTÉ-re (ami az akkori tanszékvezető, talán Kéry László, egyik legjobb döntése volt), csak arról, hogy az 1975-ben Kárpátaljáról oda „ejtőernyőzött” angol nyelvtörténész professzor a nagy kedvencei közé sorolta – amit nem tudom, Ádám hogyan volt képes elviselni, de mint mindig, úriemberként viszonyult hozzá (is). Amire annál inkább szükség volt, mert Ádám nem csupán az angol fonetika és fonológia remek oktatójává vált, hanem a nyelvtörténetet is felvette érdeklődési körébe. (Ki fogja egyszer megírni a szovjet hadsereg egykori tolmácstisztje, majd az ungvári egyetem professzora életének meglepő fordulatait…)
Ádámmal, hogy úgy mondjam, „távoli barátok” voltunk és maradtunk: sok, de nem túl szoros szál köt össze bennünket, kezdve attól, hogy Vilma lányának (igen, akivel pár éve magyar nótaestet adott a Pepita Ofélia Bárban) gyermeknyelvi közlései A nyelv és a nyelvek c. tankönyvünkben vannak Réger Zita által megörökítve, egészen addig, hogy amikor az ELTE megdöbbentő húzással a legjobb professzoraitól kívánt megválni, gyorsan dvd-re vettük messze földön híres szellemes bevezető előadásait, melyek máig láthatóak a honlapunkon (www.nytud.hu/archiv/nadasdy/bevnyelvtud.html).
Egyszer egy róla szóló könyvkritikámban liberális konzervatív nyelvésznek neveztem. Most azonban el kell ismernem, ez a megfogalmazás túlságsan szűkkeblű volt: ő valójában liberális konzervatív ember, aki saját ízlését tekintve konzervatív, de mivel azt nem akarja másokra erőltetni, hát liberális, és aki, amióta ismerem, hű maradt ezekhez az elveihez.