Miből lesz az angoltanár?

„Kedd-csütörtök 5–6, Margó néni, angolóra” – fiktív zsebnaptári bejegyzés a múlt század hatvanas éveiből. A pesti bölcsészkar angol szakos diákjainak nagy része maga is így sajátította el a nyelvet, és ilyesmi képeződött le bennük, ha nyelvtanári fizetés-kiegészítést terveztek. Ebbe a légkörbe robbant be kollégánk, Lóci, aki az angol követség könyvtárában rábukkant az amerikai hadsereg által kifejlesztett army method tananyagára (An Intensive Course in English by Robert Lado, Charles C. Fries, Ann Arbor: The University of Michigan Press, 1954–1958). A forgatókönyvszerűen megírt tananyag heti 30–40 óra tényleges drillt jelentett, és a föllelkesült Lóci 1966 őszén egymaga lezavarta az első ilyen tanfolyamot Pesten. Tömény normakerülésről volt szó, minden elemében civil szervezésben, copyright és egyéb bejelentés nélkül, amin nem az adóhatóságot kell érteni, mert az gyakorlatilag nem létezett.

Lóci rövid időn belül társakat toborzott az angol szakon, így alakult meg az a csapat, amely kemény önképzéssel – a pedagógiai módszerek begyakorlása mellett elméleti nyelvészeti alapozással – készült fel az egymást követő intenzív kurzusok megtartására. Ez a rövid előzménye Nádasdy Ádám nyomtatásban – hm, stencilen sokszorosítva – megjelent első munkájának:

A csapatot kézről-kézre adták. – Tíz hét alatt megtanulhat angolul! – ez volt a merész ajánlat. És működött! Heti hat alkalommal, napi  tíz egymásra épülő tanóra,  motivált tanárok, akik mélyen hisznek a módszerükben, és motivált hallgatók, akiket visz a lendület. A hetvenes évek derekáig a Structura nyelvtanári közösség közel félszáz intenzív tanfolyamot tartott magánlakásban, üzemi tanácsteremben, kultúrházban, főiskolai tanteremben, csónakházban – egy idő után már pecsétes megbízásokkal. A megbízások minisztériumoktól, az újságíró-szövetségtől, tervezőintézetektől, a filmgyártól, informatikai cégektől jöttek – nem véletlenül. 1968 körül megélénkült a külkereskedelem Nyugat-Európával (ld. új gazdasági mechanizmus), hirtelenjében szükség lett angolul tudó szakemberekre, és ilyenek nemigen voltak.

A Structura csapat lendülete akkor sem tört meg, amikor – a hasonló izzású újító kollektívák esetében szinte törvényszerű módon – az alapító a többieket a „tan”-tól való elhajlással vádolta meg, majd kiszállt. Pedig inkább arról volt szó, hogy addigra sokkal többet akartunk, mint amit a drill-módszerrel el lehetett érni, és ehhez sokoldalúbb, gazdagabb módszerre volt szükség.

Törekvő, vállalkozó szellemű és a nyelvtanítás hagyományai ellen lázadó csapatunkat néhány szaktekintély – Mikó Pálné, Szépe György, Fülei-Szántó Endre és mások – jóindulata kísérte, egészen a nyelvoktatás akkori fellegváráig. A TIT megbízást adott egy teljes, integrált tananyag megírására.

Intenzív gyürkőzés hónapjai következtek, a napi több órás tanítás mellett. Az első vagy második határidő-módosítás idején, a még előttünk álló penzum láttán fakadt ki Ádám galileis elszánással: „Ha leülhetek az írógéphez, kifordítom sarkából a világot!” És lőn, megszületett a Nádasdy Ádám közreműködésével valaha készült, legtöbb kötetből álló mű:

Mire azonban a tankönyv megjelent, szabad diákéveink fejezete lezárult. „A szocialista társadalomban az oktatás állami és pártmonopólium” – hallottuk, és ezen elbuktak nyelviskola-alapítási törekvéseink. Történelmi mércével egy szempillantással azelőtt, hogy átszakadt a gát, és garmadával jegyeztek be magán nyelviskolákat. Közülünk ki itt, ki ott vállalt „felnőtt” állást – Ádám először a Balettintézetben (!).

Maradt az előfutárok büszkesége és az emlékeink. Kinek-kinek saját benyomásai Ádámról, és közös emlékeink, amelyekben Ádám valahogy mindig markáns alakként jelenik meg. Íme néhány ezek közül.