Ádámot, mint sokan mások, tanítványaként ismertem meg az ELTE angol szakán. Akkoriban még, ETR és más hasonlók nem lévén, folyosókon kifüggesztett papírlapokon folyt szemeszter előtt a kurzusokra való előjelentkezés. A népszerű órákra való bejutáshoz, így az övéire mindig, bizony tanácsos volt hajnalban felkelni, ha az Ajtósi-épület reggeli nyitásakor a már hosszan kígyózó sorban a bejárathoz közeli helyen szeretett volna állni az ember. (A hajnali sorállás közelharcát aztán a HÖK-ösök úgy kívánták orvosolni, hogy az épületbe való bejutás sorrendjének meghatározásához kis cetliken sorszámot osztottak. Így ezután a sorszámosztáshoz álltunk sorba kora reggel.) Nekem szerencsém volt: a mutatvány többször is sikerült; ennek köszönhetően “a Nádasdy” több csoportjába is bejutottam. Teljesen gyanútlanul. Nem sejthettem, ezek az órák hova sodornak aztán.
Ádám volt az is, aki – évekkel később, már diploma után – tanszékvezetőként állást ajánlott az angol szakon. Az ő, és nem kis részben a tanszéki kollégák rugalmasságának volt köszönhető, hogy a pályát itthon tudtam elkezdeni. Kint úgy fejezhettem be a doktorit, hogy – mai szemmel micsoda luxus – nem is volt kérdés a hova tovább. Máig hálás vagyok nekik.
Néhány évvel ezelőtt zavarba ejtő élményben volt részem: megkértek, írjak egy tanári jellemzést Ádámról. Én. Na de hogy jövök én ahhoz? Aztán persze elvállaltam. Elvégre csupa jót tudok írni róla, és végül is nem szembe kell dícsérjem, csak pár emberhez jut el. Talán ez a jeles alkalom most felmentést ad, hogy ebből megosszak mindazokkal, akik nem tanárként ismerik egy kis részt arról, hogyan tanít:
He inconspicuously managed to take his unsuspecting audience through what I now know are rather rough terrains of intricate linguistic facts, making sure throughout that students won’t lose sight of the bigger picture, however deep we dug into empirical detail. His teaching was both data rich and problem oriented. He provided us with hands-on experience in recognizing general patterns in linguistic data, keeping to an admirably clear inductive approach throughout.
This is aptly reflected in his famous course notes for English phonetics and phonology, which were widely used across Hungary at the time. These notes, later developed into a full-blown textbook, had a rather innocuous appearance: they consisted of batches of examples, questions and some short remarks, adding up to an unpretentious booklet. To the linguistics teacher this booklet, based on Adam’s own course material developed and distilled during decades of teaching, was, and still is, a treasure-trove of teaching resources. Each of its chapters is rich in empirical detail, and contains judiciously structured problem sets and challenges. I believe many colleagues still incorporate a great deal of this material into their teaching today.
Adam’s classes, even the lectures he delivered to sixty or eighty students, were always open to questions. And since Adam is well versed in a formidable range of linguistic topics, extending well beyond his areas of expertise, we had the chance to ask many. It was in these classes that I really sensed the meaning of the scientific truism that gaining any knowledge about any subject begins with being able to ask the right questions, and that not all questions that appear to make sense are actually meaningful.
As a second year student I took a course with Adam at the Department of Theoretical Linguistics […], which was basically a survey course introducing the major areas of study in general linguistics. Even though he told me to skip these lectures because, as he said, I “already know that stuff”, I insisted on attending. And I was right: although I already knew most of it, I learnt a great deal nonetheless. This time it was not what he taught, but how he approached the topics he covered that fascinated me the most. It was during that term that I realized how meticulously he planned each class, which included not only the main line of the discussion, but also the linguistic examples that ‘happened to’ come to his mind (or, for that matter, to the minds of his student audience) as arguments for or against hypothesized alternative analyses, and even the jokes. Although each class was carefully designed, his teaching never failed to have the feel of an inspiring conversation with us.
Ádám persze nem csak tanár, és sokan nem is e minőségében ismerik elsősorban. Számomra azonban ott áll középen, diszkréten krétaporos ujjal, abban a bizonyos tanári karban. Oda sem kell néznem, a bőrömön érzem: feszülten figyel.