== Nádasdy Ádám
= Egy mancsista vallomásai
=== Magyar Narancs, 2002/01/17

Az //-ista// képző a magyarban rengeteg szót képzett és képez ma is, az 1562-ben adatolt //pápistá-//tól az 1990-es években megjelent //fundamentalistá-//ig. No jó, mondhatnánk: sok olyan szót használunk a magyarban, amelyek //-ista// elemet tartalmaznak, de van-e jogunk ezt a magyar nyelv elemének tekinteni? Másképp fogalmazva: „belelát”-e a magyar nyelvtan ezekbe a szavakba, van-e tudomása az //-ista// elem jelenlétéről?

A kérdés jogos: az idegenből átvett szavak belső szerkezetét nem mindig látja az átvevő nyelv nyelvtana. A latin //com-// „-val, együtt” elemet nincs jogom észrevenni a magyar //kombinál, kompánia, komposzt// szavakban, mert ottlétéről a magyar nyelvtan nem tud, nincs a magyarban olyan szabály, mely erre az elemre vonatkozna, megfogható jelentést tulajdonítana neki, stb. A //com/kom-// tehát nem eleme (szakszóval: nem morfémája) a magyar nyelvnek. Hasonló a helyzet a latin eredetű //-ens// végződéssel is (//régens, kvóciens, impotens//): az, hogy ezekben ugyanaz az elem van, a magyar szempontjából legföljebb régészeti érdekesség.

Más a helyzet az //-istá-//val. Minden olyan szó, mely //-istá-//ra végződik, tartalmaz egy azonosítható jelentéselemet, melynek három árnyalata van. (1) „Bizonyos tanok, viselkedésmódok követője”, pl. //legitimista// (a Habsburg trónjog elismerője), //nudista, mazochista//; (2) „egy bizonyos vezető, felekezet, iskola, stb. híve”, pl. //horthysta, ádventista, sandinista// (egy nicaraguai párt híve), //fradista//; (3) „bizonyos szakma, művészet űzője”, pl. //szlavista// (szláv nyelvek tudósa), //csellista, csekista// (a CseKa tagja), //focista.// Mindezekben az //-ista// állandó, megfogható jelentéssel bír: olyan személy, aki …-t hisz, követ, művel, űz”. Ha pedig ez így van, akkor az //-ista// magyar elem, hiszen ezt a jelentést minden magyar beszélő ki tudja vonni a kérdéses szavakból, olyasféleképp, mint ahogy minden //-talan// képzőt tartalmazó szóból kivonható a „híján van valaminek” jelentéselem. Az //-ista// tehát morfémája a magyar nyelvnek. Érdemes megjegyezni, hogy már a latinban is jövevény volt, a görög //-istés// átvétele, mely az //-izó// képzős igékből csinált főneveket, pl. görög //bapt-izó// „keresztelek”, //bapt-istés// „aki keresztel, keresztelő”.

A magyarban a legtöbb //-ista// képzős szónak a töve idegen eredetű, sokszor „abszolút tő” (azaz önálló magyar szóként nem létezik): //nud-, dekabr-, rojal-, opportun-, pian-.// Gyakori az is, hogy az //-ista// egy meglévő szó „kötött tőváltozatához” járul (azaz a tő önálló szóként is létezik, de az //-ista// hozzátételekor valamilyen változást szenved): //praktikum — praktic-ista, kórus — kór-ista, germán — german-ista, kabaré — kabarett-ista.//

Nos, mik az //-ista// képző hozzátételének szabályai a magyarban? Először is, a szóvégi magánhangzó lecsípődik: //páp-ista, csell-ista, szól-ista, nagyimr-ista,// ugyanígy //novell-, gárd-, jehov-// (és bizonyítva, hogy a szabály él: //csurk-//). Kivétel a //dada-ista,// dehát mit várunk a dadaistáktól? Mindig megtörténik az //-i// kiesése: //bicikl-ista// (nem *//bicikli-ista//), //horth-ysta, bicsérd-ista// (a //Bicsérdi// névből). Ide tartozik a //trock-ista// is, persze itt a németes //Trotski// a kiinduló alak (különben *//trockijista// lenne). Az //-i-// kiesés valóban az //-ista// által kiváltott szabály, hiszen máshelyütt a magyar tűri a kettős //-ii-// kapcsolatot, lásd //Ercsiig.// Azt kérdezi az olvasó: nem inkább az //-ista -i-// je csípődik le, tehát nem inkább //bicikli-sta, horthy-sta// (ahogy az írás is sugallja)? Erre nemmel kell válaszolnunk, mert a többi magánhangzó esetében az //-ista i-// je marad győztes (nem *//pápasta,// *//csellósta,// *//nagyimresta//).

Másodszor, a szó belsejében álló magánhangzó megrövidül, ami magyar jelenség, az átadó nyelvekben hiába keresnénk, pl. //folklór — folklor-ista, gimnáz(ium) — gimnaz-ista, túr(a) — tur-ista// (bár ezt én hosszú //ú-// val mondom: [túrista]). A modern személyneveknél ez már nem következik be, tehát //torgyánista// és nem *//torgyanista.//

Az //-ista// járulhat magyar nevekhez: //horthysta, rákosista, lukácsista,// valamint magyar eredetű (vagy már elmagyarosodott) közszavakhoz is: //egyetem-, irod(a)-, bicikl(i)-, elem(i)-, zongor(a)-, forgal(o)m-, mázl(i)-.// Ezek egyértelműen mutatják, hogy az //-ista// képző magyar elem, mely nem nézi, milyen eredetű tőhöz járul. Szép példája ennek a //futballista//: teljesen magyar alakulat, ilyen képződmény sem a németben, sem az angolban nincs. Igen ám, vethetnénk ellen, de akkor miért nincs *//főiskolista,// *//szakközépista,// *//hegedűista// (vagy *//hegedista//?), *//krisnista// (vagy *//krisnaista//?), *//hitista// („a Hit Gyülekezetének tagja”), *//szopránista,// *//prózista,// *//pechista,// stb.? A szóképzés azonban a nyelvekben nem úgy szabályos, mint a ragozás: ha egy képzett alak hiányzik, az nem rendhagyóság, míg valamely ragozott alak hiánya mindig az (pl. ha egy igének nincs múlt ideje, egy főnévnek tárgyesete, stb.). A képzővel ellátás csak lehetőség, melynek tényleges megvalósulása lexikális véletlen. Nem tudjuk, miért nincs *//olvasvány// és *//kiáltmány// — de hiányuk miatt nem lehet az //olvas// és //kiált// igéket (vagy a //-vány// és //-mány// képzőket) rendhagyónak minősíteni.

Külön gyönyörűség, hogy az //-ista// képző néha //-iszta// formában jelenik meg: //masiniszta, soviniszta, fasiszta, fetisiszta, zsurnaliszta, spiritiszta, stiliszta, statiszta.// Ezek értelmileg nem mutatnak semmi közöset, így az //-sz-// ezést feltehetően az okozza, hogy ezekben a tövekben már van egy //-s-// (vagy vele rokon //-zs-//) hang, s a képző //-s-// hangja ettől elhasonul, a hangzást kellemesebbé teendő. Szabad tő (pl. név) esetén ez a szabály már nem működik, pl. //sulyokista, rákosista,// nem //*rákosiszta.// Ez alighanem rendben is van: a nagyon „on-line”, átlátható képződmények gyakran annyira analitikusak, hogy szótő és képző érzéketlenek egymásra. Talán ezért nem törlődik a szóvégi //-o// az új, név-tövű képzésekben (//francoista, maoista, titoista//).

Vajon az //intimpista// (eredetileg Intim Pista, egy képzelt személy neve) azért lett annakidején népszerű közszó, mert olyan, mintha az //intim-// ből //-istá-// val képzett főnév volna? A //-p-// betoldódása szabálytalan, dehát a nyelv végtelen gazdagsága…