== Nádasdy Ádám
= Saját szakáll
=== Magyar Narancs, 2007/02/15

Érdekes szó (ha egyáltalán szónak lehet nevezni) a magyarban a //saját.// Egyre gyakrabban önálló szó — ahogy alább látni fogjuk —, pedig régebben (még az én gyerekkoromban is) inkább valamféle előtoldalék volt, amit más szavak nélkül használni, kimondani nem lehetett: //saját fejem.// Olyasféle volt, mint például a //leg-// elem a felsőfok kifejezésében. A //leg-// után is mindig kell jönnie valaminek, pl. //legkeserűbb, legjobban// stb., ebből látszik, hogy a //leg-// nem önálló szó, bár van jelentése, használata, értelme, nyelvtani funkciója. Ugyanígy van a //saját//-nak is, és ahogyan a //leg-// szinte mindig csak //-bb// ragos szó elé tapad (kivéve: //legelső// meg egy pár ilyen), ugyanúgy a //saját// — régebben legalábbis — csak birtokosragos szó előtt állhatott: //saját fejem, saját házukban, saját magatok, saját erődből.//

(Megjegyzendő, hogy a helyesírási szabályzat szerint a //leg-// mindig egybeírandó a következő szóval, viszont a //saját// általában nem, kivéve //sajátállapot, sajátérték, sajátfrekvencia, sajátmozgás, sajátperdület, sajátrezgés, sajátvektor.// Érdekes ez a lista, hogy miért pont ezek; szemmel láthatólag a fizikusmaffia keze van a dologban. A máskor oly energikus közgazdászok például nem tudtak ennyire nyomulni, így nem érték el, hogy a //saját tőke, saját költség, saját tulajdon// is egy szóba írva feszíthessen a szótárak lapjain.)

A //saját//-nak gazdag használata van, mert nemcsak konkrét értelemben, valódi dolgokat jelölő szavakkal kapcsolódhat össze //(saját garázsunkban, saját könyved, saját elképzelésüket),// hanem olyanokkal is, amelyekben a konkrét értelem már nincs meg. Például a //saját számlájára// kifejezés lehet konkrét értelmű //(Betett egy összeget a saját számlájára),// de lehet átvitt értelmű is: //Hősködjön ő csak a saját számlájára!// értsd: ’a saját kockázatára, veszélyére’. Ilyenek még: //a saját részemre szeretnék előfizetni// = ’magamnak’, tehát itt átvitt értelmű, viszont: //A kertben a saját részemre nem engedtem be őket// = ’a saját területemre’. //A saját számomra keresek lakást// (de: a ruletten mindig a saját számomra teszek). //A saját szakállamra megrendeltem a vacsorát// (de: a saját szakállamra csurgott a méz).

Az utóbbi évtizedekben észrevehető, hogy a //saját// elkezd önállóan is élni. //Ez az autó saját? — Bérelhetünk lakást, de jobb volna valami saját. — Mondja meg őszintén: a dolgozatában mennyi a saját?// Ezekben könnyen kitalálható a //saját// után odagondolt rész, hiszen vagy el is hangzott az előzőekben: autó, lakás, vagy egyértelműen kiderül az összefüggésből: szöveg, maga által írt dolgozat-rész. Példáinkban a beszélő elkerülte a //saját// után a birtokosrag (//-om, -od, -ja// stb.) haszálatát, ezzel egyrészt rövidíti, „áramvonalasítja” a mondatát, illetve — ami nem mellékes — el tudja kerülni, hogy konkrétan valamely személyre utaljon, s ezáltal azt is, hogy döntenie kelljen a tegezés és a magázás között. //Ez az autó a sajátod/sajátja?//— itt dönteni kellett. //Ez az autó saját?// — itt kibújtunk a döntés alól.

Az áramvonalasító szerkesztés fejlettebb típusa az, hogy a //saját// után áll ugyan főnév, de azon nincs birtokosrag. //Gyerekek, a saját uzsonnát is tegyétek be a hűtőbe! — A beteget saját vérrel próbálták erősíteni.// — //Bécsi koncertemen csak saját műveket dirigáltam.// — Ezekben könnyen visszaállítható a birtokosrag, melyet a klasszikus szerkesztés megkíván: //a saját uzsonnátokat; saját vérével; csak saját műveimet.// Itt tényleg puszta rövidítésről van szó: a beszélő elhagyja a birtokosragot, hiszen az, hogy kié a dolog, úgyis kiderül a mondatból. Úgy tűnhet tehát, hogy a //saját uzsonna, saját vér, saját művek// egyenértékűek a hosszabb, birtokosragos alakokkal: //uzsonnátok, vére, műveim.//

De nézzük a következő példát: //Minden tinédzser álma a saját szoba.// Itt már nem lehet csak úgy egyszerűen „visszaállítani” a hiányzó birtokosragot, azaz //szobája// alakra hozni. Próbáljuk ki: //Minden tinédzser álma a saját szobája.// Ez mást jelent: van neki szobája, csak valamiért nem tud ott lenni, s ezért arról álmodozik, bárcsak a saját szobájában lehetne. Az eredeti mondat //(… álma a saját szoba)// nem ezt mondja: eszerint nincs neki szobája, de ő arról álmodozik, hogy jó lenne, ha lenne. Azt látjuk tehát, hogy a //saját// + birtokosragos főnév //(saját szobája)// mást jelent, mint a //saját// + sima főnév //(saját szoba).// Hasonló példák: //Saját bankszámla nem kell az idős hölgynek.// Ez egészen más, mint az, hogy //Saját bankszámlája nem kell az idős hölgynek.// A különbség nem csekély: a ragos változat //(saját bankszámlája)// ugyanis konkrétan arra a bizonyos számlára vonatkozik, a ragtalan változat //(saját bankszámla)// viszont határozatlan: olyan, mintha az //egy// határozatlan névelő állna előtte. Próbáljuk ki: //Minden tinédzser álma egy saját szoba. Egy saját bankszámla nem kell az idős hölgynek.// Igen: a birtokosrag nélküli alakok határozatlanok. Ez indokolhatja, hogy miért léteznek egyáltalán: a birtokosrag //(szobám, szobád…)// automatikusan határozottá teszi a dolgot, nem lehet úgy használni, hogy nem konkrétan egyre gondolunk. //A hölgy megszüntette egy saját bankszámláját// — fura, illetve csak ’az egyik’ értelemben érthető. *//A tinédzser egy saját szobáját szeretett volna.// — teljesen rossz. A //saját szoba// (= egy saját szoba)-féle szerkezet tehát a határozatlanságot képes kombinálni a birtoklással. (Érdekes, hogy angolul ma se lehet ilyen simán mondani, hogy ’saját szobát akar’: *//He wants an own room// — lehetetlen; csak körülírással megy: //He wants a room of his own.//)

A legfejlettebb típus az, amit múltkor láttam egy kiragasztott hirdetési cédulán: „Keresünk lakást a környéken, saját részre.” Ez nagyon előreszaladt, hiszen az átvitt értelmű //rész// szót is birtokosrag nélkül használja. Talán nem akarja konkretizálni, hogy ’saját részünkre’? (Vagy póriasabban: //magunknak//?) Végülis van már //saját erőből, saját kézzel, saját kútfőből//; talán már olyan is van, hogy //Megrendeltem a vacsorát saját szakállra.//