== Nádasdy Ádám
= Számháború
=== Magyar Narancs, 2000/08/17 (javítva)

Azt mondta Pencz tanár úr általánosban, hogy a magyarban lehetőleg mindig egyes számot használjunk: //Gyümölccsel díszítjük// (és nem //Gyümölcsökkel//); //Szép a szeme// (és nem //Szépek a szemei//); //Belement a hangya// (akárhány); //Az olasz könnyelmű// (mindegyik). Az árus is helyesen azt írja ki, hogy //Könyv// meg //Újság//, pedig többet is árusít ezekből. Ez azért kívánatos, mondta a tanár úr, mert a magyar ember nagyvonalú, nagy egységben látja a dolgokat, inkább kategóriákban gondolkodik, nem számolgat, nem kicsinyesekedik.

Hogy mit hogy lát a magyar ember, azt nem tudom, de a magyar nyelv ebben valóban különbözik a környező nyelvektől: //egy retek – két retek, egész nap – minden nap//, nincs többes szám. A magyar csak akkor használja a többes számot, ha nagyon muszáj: //Az őrök összenéztek, Le a zsarnokokkal//, azaz ha nélküle a mondat más értelmű (vagy tarthatatlan) volna.

A több-dologra-egyes-szám jelenségnek két esete van: számjelző után (ezt nevezhetjük „formális egyes számnak”: //egy, két, tíz, sok, minden, öt kiló, száz vagon// után); illetve amikor a több dolog egységben látható (//a szeme//), vagy mintegy ömlesztve, anyagszerűen fogható föl (//a hangya//) – ezt nevezhetjük „tartalmi egyes számnak”.

Mármost ha a magyar nyelv az egyes számmal olyasmit is jelöl, amiből több van, akkor ez nem is „egyes” szám – a név pontatlan. A //könyv// alak akárhány könyvre vonatkozhat, így számilag közömbös, vagyis jelöletlen. (Inkább „semleges számnak” kéne hívni.) A többes szám a jelölt alternatíva: a //könyvek// alak mindenképpen több könyvre vonatkozik. (Hasonló ez a //tanár-tanárnő// viszonyához, ahol az első nem hímnemű, hanem jelöletlen, mert férfit-nőt egyaránt jelölhet, míg a második a jelölt, hiszen használata nőkre van korlátozva.)

A több-dologra-egyes-szám két alapesete között azonban van egy fontos különbség. A „formális” esetben (//két retek//) az egyes szám kötelező, és nem mutat változást a magyar nyelvhasználatban: senki sem mondja, hogy //\*Két fiai vannak//. A „tartalmi” esetben (egységben látás, anyagszerű felfogás) már elmozdult a használat. Vegyük észre, hogy Pencz tanár úr példái mind ilyenek voltak: amit ő szebbnek, követendőnek mondott, az ma már csak elfogadható változat az ugyanannyira használatos többes szám (//gyümölcsökkel, szemei, hangyák, olaszok//) mellett. Világos: a tanár úr nem prédikált volna olyat, amit úgyis muszáj csinálni (számjelző után egyes szám), vagy amit úgyse csinál soha senki (*//Az őr összenézett//). Ő egy nemes hagyományt akart bennünk fönntartani és tudatosítani (//Támad a török; Odagyűl az utcagyermek//). De hát a nyelv változik, a „tartalmi” egyes szám kikopóban van, inkább csak néhány kifejezésre szorul vissza (leginkább a páros vagy „anyagszerű” testrészek esetén él: //szeme, válla, körme, foga//). Azt még mondhatnánk, hogy //Fogy a magyar Szatmárban,// de az már kínos, hogy //Fogy az észt Tallinnban.// Ha ma azt mondom: //A Balatont ma is szereti a német,// ez csakis egy személyre vonatkozhat, azaz az egyes számnak kezd egyes számú értelme lenni, a jelöltség kiegyenlítődik a „tartalmi” esetekben.

Mivel a magyar többes szám logikailag jelölt, alakilag is jelölni kell (a //-k// vagy //-i// végződéssel: //könyvek, könyvei//). Ilyennel el nem látott szót nem lehet többes számként használni – ezért nem lehet a //média// alak többes számú a magyarban (tehát nincs //\*Visszhangzottak tőle a média//), ezért kell rá //-k// végződés, hogy (a latinban is megkívánt) többes számú használatot előállítsuk: //Visszhangzottak tőle a médiák//. A múlt alkalommal mondtam, hogy nyelvi kérdésekben imádjuk utálni egymást: ha valaki megint jönne ezzel a „//média// = többes szám” dologgal, csak annyit mondjunk neki: //Juci pszichológus//. Ha vinnyogva eliszkol, becsüljük, mert tud latinul (azaz tudja, hogy a latinban az //-us// végződés hímnemű, ezért nőre nem alkalmazható). Ám ha csodálkozva kérdi: ki az a Juci, kacagjuk ki, mint félművelt álvámpírt.

A több-dologra-egyes-szám sajátos magyar jelensége tehát „formális” szabályként rendíthetetlenül működik (hiszen a //három királyok// szigorúan archaikus), ám „tartalmi” szabályként már csak nyomokban, alternatívaként él, főleg a testrészek esetén. E tekintetben a magyar nyelv elmozdult az általános európai használat felé. Persze mondhatjuk még, hogy //A cégnél halmokban áll a számítógép,// és Pencz tanár úr ilyenkor mosolyog a túlvilágról, mert neki egy volt fontos: a magyar nyelv – és az ő felfogása szerint ezzel automatikusan a magyar lélek is – minél jobban különbözzön a külvilágtól. No de cél ez?