== Nádasdy Ádám
= Tudósok a ringlispílen
=== Magyar Narancs, 2005/02/17

Elég volt az érdekességekből, a végén még azt hiszi a kedves olvasó, hogy a nyelvészet érdekességekkel foglalkozik. Vegyük a magyar nyelvben a múlt idő képzésének szabályát. (Közbevetés: az én nyelvérzékem szerint a „múltidő” egybeírandó volna, de tartsuk be zokszó nélkül az akadémiai helyesírást, már úgyis liberalizmussal vádolnak). Köztudomású, hogy a múlt időt kivétel nélkül minden igénél //-t, -tt// raggal képezzük: //tanult, védett.// (Az ilyen ragot a hagyományos nyelvtanban „jelnek” nevezik, azt kifejezendő hogy utána még tehetők ragok; ez az alosztályozás számunkra most mellékes.) Első kérdésünk. egy raggal van-e dolgunk vagy kettővel? Látszatra kettővel, hiszen az egyik //-t,// a másik //-tt.// Jó lenne azt mondani, hogy a két rag lényegében egy, mert a dolgok számának csökkentése minden tudománynak szívügye. Nos, a //-t és -tt// azért egy, mert mindig csak az egyik lehetséges kettőjük közül: ahol az egyik megjelenik, ott nem jelenhet meg a másik. Azaz: van //hányt, tanult, tekert,// de nincs *//hányott,// *//tanulott,// *//tekerett// (a csillag a nemlétező senki által nem használt alakokat jelzi); és fordítva: van //védett, mondott, döngött,// de nincs *//védt,// *//mondt,// *//döngt.// (Van néhány olyan ige, amely mindketőt eltűri, ezek mind //-l//-re végződnek, ám ilyenkor a //-tt// változat már a használatból kikopóban van: //nyílt = nyílott, telt = tellett, fölszállt = fölszállott, hullt = hullott.// Ennyi kivételt minden nyelvtan megenged, sznnyeg alá velük!) Kijelenthetjük tehát, hogy a múlt idő jele //-t// vagy //-tt,// ezek nem szabadon választhatók, azaz szaknyelven szólva kiegészítő eloszlásban (komplementer disztribúcióban) vannak. Ez mindig azt bizonyítja a nyelvészetben, hogy a két dolog egy; például hasonló alapon mondhatjuk, hogy a //-nak// és a //-nek// ugyanaz a rag.

Ezek szerint a magyar múlt időnek egy ragja van, mely hol //-t,// hol //-tt// formában jelenik meg. Melyik az alapalak és melyik az ebből levezetett másodlagos forma? Mikor melyiket kapjuk? (Mentegetőzés: ebben a cikkecskében csak az egyes szám 3. személyről lesz szó, tehát az //ő védett//-ről; az //én védtem, ők döngtek// csak egy hosszabb írásba férne bele.) Azt szokták tanítani az iskolában, hogy „a múlt idő jele mássalhangzó után egy //t// (//tanul-t//), magánhangzó után két //t// (//véde-tt//)”. Ez megfigyelési szinten igaz, de tényleg van ebben a nyelvben ilyen szabály, hogy magánhangzó után kettőződik a //t//? Nincs, mert van //szeret, gyapot, köt,// tehát simán végződhet egy magyar szó magánhangzó + //t//-re, kettőződés nélkül. A hangtan nem indokolja, hogy bármely //t// megkettőződjön magánhangzó után. (A tárgyrag se dupláz: //sebet, tokot, kürtöt.//) Mindezek fényében a múlt idő lehetne *//védet,// *//mondot,// *//döngöt,// ez semmiben nem sértené a magyar nyelv hangtanát. Azaz a kettős //-tt// megjelenését nem indokolja az előtte álló magánhangzó.

És ha megfordítjuk? Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy a magyarban a múlt idő ragja — //tt,// és azokat az eseteket próbálnánk megindokolni, ahol nem az? Nos, ezen az úton egyszerűbb magyarázathoz jutunk. Egyfelől nem kell már indokolni, hogy a //védett, mondott, döngött, lőtt, rótt//-ban miért van kettős //-tt,// hiszen most már ez a múlt idő jele. No de meg tudjuk-e indokolni, hogy miért vagy szimpla //-t// a //tanult, kent, írt, maradt// stb. alakokban? Igen. Van ugyanis a magyarban egy szabály, mely kimondja: ha egy kettős mássalhangzó egy további mássalhangzó szomszédságába kerül, akkor le kell rövidülnie. Például: //parttól// ejtsd [partól], //mondd// ejtsd [mond], //sérvvel// ejtsd [sérvel]. (Legföljebb az az érdekes, hogy ezekben a rövidülést a helyesírás nem jelöli — de ez az ő gondja, nem a nyelvészé.) Ez a szabály automatikusan alkalmazódni fog a múlt idejű alakokra is, tehát a kérdéses múlt idő most így alakulnak ki: //tanul+tt// — ejtsd (és írd) //tanult//; //ken+tt// — ejtsd (és írd) //kent//; //ír+tt// — ejtsd (és írd) //írt,// stb.

A modern nyelvészet alapelve a generatív elv, tehát hogy a nyelvtani szabályok „generálják” azaz létrehozzák a létező alakokat. Minden szabályrendszer annál jobb, minél egyszerűbb, azaz minél kevesebb szabállyal ragadja meg ugyanazt a jelenséghalmazt. Esetünkben egyszerűbb volt abból kiindulni, hogy a magyarban a múlt idő jele kettős //-tt,// mert ebből külön szabályok felállítása nélkül, a meglévő szabályok „ingyenes” felhasználásával tudjuk létrehozni (generálni) az összes alakot, azokat is, ahol csak szimpla //-t//-ként jelenik meg a rag. Ez „az ingyenkör elve” (free ride principle). Ha egy gazdag bácsi a ringlispílen egy teljes kört befizetett, akkor mindegy, hány gyerek ül föl, nekik már ingyen van a menet. Ez a ringlispíl jelen esetünkben a hangtan; amúgy is „futtat” egy rövidítő szabályt (//parttól// = [partól]). Ha a múlt idő ragját kettős //-tt//-nek vesszük fel a szótárba, a hangtan — ahol szükséges — majd megrövidíti.

Összebütyköltünk tehát egy kis nyelvtani generátort, mely a //lő, ró// múlt idejét helyesen képzi: //lő-tt, ró-tt,// és helyesen képzi a //ken, ír// múlt idejét is, ahol mássalhangzó után rövidült //-t// áll, azaz //ken-t, ír-t.// De már befullad a gép a //szed, véd//-nél, hiszen azt generálja: //*szed-t, *véd-t// (ahogy van //marad-t, alud-t//). Látjuk, mi a gond: a //szed, véd// (és még számos ige) mássalhangzóra végződik, mégse a sima //-t// ragot kapják, hanem magánhangzó&nbps;+ //-tt// ragot. A hangtan ezt nem indokolja. A //lop// ige múlt ideje nyugodtan lehetne *//lopt,// ez kimondható (lásd például //kopt//), tehát olyan hangtani „ingyenkör” nincs, amely betenné a magánhangzót az ige és a múlt idő ragja közé a //szedett, védett, lopott// alakokban. Ez már egy sokkal bonyolultabb szabálycsokor, és csak részben függ az ige végén álló hangoktól, pl. //áll-t// de //kell-ett, véd-ett// de //marad-t,// tehát gyakran megjósolhatatlan sajátja az igének, hogy kéri-e a kötőhangot vagy sem.

Emiatt mégis azt kell mondanunk, hogy a magyarban a múlt időnek két ragja van, csakhogy ezek: //-tt// és //-Vtt// (ahol a „V” jelentése: magánhangzó, = //ott, -ett, -ött//). A //-tt// ragot találjuk a //lőtt, rótt, kent, írt, tanult//-ban, az //-Vtt// alakot a //szedett, védett, lopott, őrzött, döngött// alakokban. A fenti //nyílt — nyílott// alakok is igazából ebben különböznek, nem a //t//-k számában, hiszen a //-t//-k száma egyszerű ringlispíl-kérdés.