A tévében volt egy műsor arról, hogy helyes-e, ha iskolákban felvilágosítást tartanak a gyerekeknek a homoszexualitásról. A műsorban a felvilágosítás szervezői rendszeresen a „meleg”, kifejezést használták, míg a kívülálló megszólalók „homoszexuálist” mondtak. Érthető a melegek idegenkedése ez utóbbi szótól, hiszen rideg és tudományos, mint a hímvessző vagy a paraj. A „meleg” semleges, bár kissé politikailag korrekt szagú, mint a „roma” meg a „siket”. Volna ennek a dolognak rendes magyar neve: „buzi” — dehát az meg túl sértő ahhoz, hogy a tévében használni lehessen, azaz nyelvészeti értelemben tabuszó.
A buzi szó a magyarban nem régen él, de egyébként ezeréves múltra tekint vissza, mint gyanús, titkos, bűnösnek tekintett embercsoportok címkéje. A magyar buzi az 1900 körüli években csípődött le a buzeráns alakból a pesti szlengben (vagy ahogy akkor mondták: argóban), ekkor lett a cigarettából cigi, a mozgóképszínházból mozi, a buzeránsból buzi. Az alapszó, a buzeráns a németből került ide a múlt század végén (magyar szövegben először 1896-ban írták le). A német alak Buserant, a magyarban a szóvégi -áns a latinoskodó hagyomány eredménye, mint pl. német elegant — magyar elegáns. A német szó a velencei olaszból származik, az ottani buzerar (ejtsd budzerár) igéből, melynek jelentése „szodómiát űzni, azaz férfivel análisan közösülni”. Ennek alapja pedig a régi olasz bugero (ejtsd budzsero), azaz „szodomita”. Furcsállhatnánk, hogy erre az olaszok külön szót tartottak fenn, ám tudjuk, hogy a szó korábbi jelentése „eretnek” volt, még korábbi jelentése pedig — tesék megkapaszkodni — „bolgár”.
Talán a bolgárok között több lett volna a meleg, mint másutt? Nem erről van szó. Európán a 10. században eretnekségi hullám söpört végig, melynek kiindulópontja a Balkán volt. A mozgalmat a „katarok” (tiszták) összefoglaló néven szokás emlegetni, de országonként saját nevük is volt: Bulgáriában a bogumilok, Olaszországban a patarénusok, Franciaországban az albigensek. Minthogy a mozgalom Bulgáriából terjedt nyugat felé, a külvilág egyszerűen „bulgároknak” nevezte őket. Így jutott el az eretnekséggel együtt maga a bulgarus szó is az ófrancia nyelvbe, ahol boulgre, majd bougre (ejtsd: „búgrö”) lett belőle. Elfelejtődött, hogy e szó eredetileg egy kelet-európai országra utalt, s már „eretnek, hitszegő” értelemben élt. Ekkor a németbe is bekerült (Buger), már szelídebb jelentésben: „paraszt, bunkó, tökfilkó”. Végül ez a német Buger a magyarba is átjött, még a szüleim is használták: „Ki ez a buger?”, azaz tökfilkó. Ebből származik a magyar bugris is.
No jó, de mi köze mindennek a homoszexualitáshoz? Hogy tesz szert egy „eretnek” jelentésű szó (mert ekkorra a bolgárok rég kikoptak a képből) a „szodomita” jelentésre? Nos, két úton is. Az egyik a „dobjunk rá egy lapáttal” attitűd: aki eretnek, az nyilván mindent megenged magának, sőt: bizonyára perverz örömét leli abban, hogy mindent fordítva csináljon. Az eretnekeket azzal is vádolták, hogy fordítva mondják a szentmise szövegét, pedig ilyen vicceket sosem csináltak, ők puritán, humortalan emberek voltak. No de a kortársak átláttak a szitán: aki a miseszöveget visszafelé mondja, az a farkát is nyilván máshová dugja, mint a rendes emberek. Az eretnekmozgalmakat a 13. század végén leverik, feledésbe merül az „eretnek” jelentés, de marad a „gazember” meg a „szodomita”. Így kerül át az angolba, bugger formában, bár már nemigen használják szexuális értelemben, inkább ilyen kifejezésekben él: the little bugger „a kis szarházi, a nyavalyás”.
A történészek azonban nem zárják ki, hogy az eretnekek egyes csoportjai — mint például a bulgáriai bogumilok – valóban űzték a szodómiát. Hogyhogy? Hát nem tisztaságot hirdettek? Nem örömtelen puritánok voltak? Egy pillanat: ne essünk abba a hibába, hogy a szodómiát a gondtalan élvhajhászattal azonosítsuk. A tudósok feltételezik, hogy a bogumilok rituálisan (kvázi kötelességszerűen) gyakorolták a szodómiát, abból a célból, hogy megcsúfolják a sátánt. ők ugyanis a gyereknemzést a sátán művének tartották, mellyel a Gonosz fenntartja uralmát az emberiség fölött. Ha nem születne több gyermek, megszűnne a sátán vadászterülete, nem lenne többé bűn, s a világ ismét Isten egyeduralma alatt állna. A férfi-nő közösülés (és annak élvezetessé tétele) a sátán ravasz ötlete, mellyel újabb és újabb emberi nemzedékek születését, s így a bűn fennmaradását biztosítja. Nemi vágyunkat tehát vezessük le bármely olyan módon, melyből nem születhet gyerek, s akkor a Gonosznak a képébe röhöghetünk. Ezt a gondolatmenetet az eretnekek a manicheizmus nevű ókori vallásból merítették, melynek alaptanítása az volt, hogy a világ a Jó és a Gonosz harcára épül, hogy a földi világot a Gonosz teremtette, tehát nekünk az emberi élet felszámolásán kell munkálkodnunk, hogy a Jó ismét egyeduralkodó legyen. A bulgar-bougre-bugger névvel illetett eretnekek között tehát voltak olyan csoportok, melyek asszonyhoz nem nyúltak, hanem a magvukat meddő talajba, azaz férfibe hullatták. Egyáltalán nem biztos, hogy ezt élvezetből tették, dehát első a hit.
A francia szó — fordított földrajzi utat bejárva, és most már csakis „szodomita, buzi” értelemmel — az olaszba, onnan a németbe, s onnan a magyarba került. Sokan úgy hiszik, hogy a buzi a német Busenfreund „kebelbarát” szóból származik, mások a buzgó, buzog szavakhoz kapcsolnák, megint mások Oscar Wilde kedvesének, Lord Alfred Douglasnek becenevéből, a Bosie-ból vezetnék le. A nyelvészet a fenti leszármazást tartja hitelesnek.
Vegyük észre, hogy a kérdéses eretnekek technikailag ugyan „buzeránsok” voltak (azaz fenékbedugósak), de az nem biztos, hogy érzelmileg is homoszexuálisok voltak a szó mai értelmében. Ez a megkülönböztetés a középkort még nem érdekelte: ők — hogy úgy mondjam — behavioristák voltak, ítéleteikben csak azt nézték, ki mit hova dug, nem azt, hogy mit érez vagy mire vágyik holdas éjjeleken. A „homoszexuális” szó viszont a 19. század végi pszichológia műszava, s egy ösztönéleti beállítódást jelent, már függetlenül attól, hogy az illető ezt a gyakorlatba is átviszi-e s hogy milyen anatómiai megoldásokkal él. A buzi szó a mai használatban ugyanezt jelenti, tehát nem a szodómia gyakorlására, hanem az azonos neműek iránti lelki hajlamra utal — azaz átvette a „homoszexuális” szó jelentését, s egyszerűen annak trágár, tabuval terhelt stiláris megfelelőjévé vált.