Egy fordításomat odaadtam nagy tapasztalatú szerkesztő barátomnak Elolvasta, okos javításokat javasolt, de köztük egy olyat is, amin meglepődtem. A szövegemben valaki azt mondja: „Kérem, jöjjenek azonnal,” mire a másik így felel: „Jövünk.” Barátom ezt így kommentálta: „A Jövünk válasz helyett én azt írnám: Megyünk (de ez ómódi bakafántos­kodás). Jön/megy ügyben én azon a hagyományos állásponton vagyok, hogy ami jön, az közeledik hozzám, ami megy, az távolodik tőlem.” Barátom egy példával is alátámasztotta érvelését: „Reggel elmegyek, de estére megjövök (oda, ahol most vagyok). De belátom — írja –, hogy ma ez már vaskalapos szemlélet, mert ha dörömbölnek az ajtón, tíz emberből nyolc azt mondja: Jövök már!, nem azt, hogy Megyek már!”

Az alapjelentés kétségkívül az, amit a barátom mond: jön „közeledik a beszélőhőz, ide mozog”; megy „távolodik a beszélőtől, oda mozog”. Csakhogy a jön/megy jelentését nem lehet úgy meghatározni, mint modjuk az elad igéét: „csereérték ellenében véglegesen rendel­kezésre bocsát”. A jön és megy ugyanis ravaszul alkalmazkodó, ún. deiktikus (mutató tartalmú) szavak, mint az itt/ott, én/te, most/akkor, stb., és használatuk azon múlik, hová helyezi a beszélő a „deiktikus fókuszt”, hova tűzi ki a rámutatás középpontját. Például így kiáltok Y.-nak: (1) Vigyázz, jön a dömper! A dömper nem a beszélőhöz, hanem a hallgatóhoz közeledik. Én nem ott vagyok, ahol, Y., ám a deiktikus fókuszt (a „jövés” célkeresztjét) áthelyeztem Y.-hoz. Kvázi azt kiáltom, amit Y.-nak kellene kiáltania, ha látná a dömpert: Jaj, jön a dömper! (ide, énfelém).

Szerkesztő barátom láthatólag úgy véli, a deiktikus fókusz mereven a kimondó személyéhez és a kimondás helyéhez van kötve. Ez nem így van. A fókuszt „átadhatom” a hallgatómnak. Ez történik, ha telefonon azt kérdezem: Jött a postás? (oda, hozzád), nem pedig Ment a postás?. Így ír az 1980-as Nyelvművelő Kézikönyv is: „élhetünk a jön igével, ha a hallgató szempontját érvényesítjük, vagyis odaképzeljük magunkat a hallgatóhoz”.

De vajon a kimondás helyéhez kötődik a használat? Így szólok társamhoz Bécsben: Menjünk Salzburgba. Én Linzben leszállok, te menj tovább Salzburgig, ott várj. Estére megjövök. A megjövés helye természetesen társam jövőbeni tartózkodási helye, azaz Salzburg lesz, és nem Bécs, ahol én a mondatot mondom. A deiktikus fókuszt áthelyeztem a beszéd helyéről a „megjövés” (egyben a saját és társam) várható helyére.

A nyelv éppen azért tud működni, mert nem követi sem a logika, sem a természet­tudomány szabályait. Hogy a most szó (egy klasszikus deiktikus elem) adott esetben a jelen másodpercet vagy a jelen évszázadot jelenti (vagy akár egy elmúlt évszázadot, pl. Kitört a forradalom, Kossuthnak most kellett lépnie.), azt a logika vagy a tudomány nem tudja megszabni, mert a nyelv olyan, mint a gumioptika, folytonosan csúszkáltatja a nézőpontját. Ez a nagy előnye, ez a nagy hátránya is, de a nyelv ilyen. A puristákat, a logikakergető iskola­mestereket ez mindig zavarta, és igyekeztek a nyelvet megregulázni. Ez azonban meddő igyekezet, mert a nyelvnek mindig sokkal több dolgot kell kifejeznie, mint amire mi fel vagyunk készülve, így rugalmasnak („logikátlannak”) kell maradnia.

Gondolkozzunk el, mikor mondom a (2)-es és mikor a (3)-as mondatot. (2) Napi két busz megy Tapolcáról Uzsára. (3) Napi két busz jön Tapolcáról Uzsára. A (3)-as a korlátozottabb használatú, a „jelöltebb”, mert a deiktikus fókusznak Uzsán kell lennie ahhoz, hogy mondhassam. Ennek legegyszerűbb esete, ha magam is Uzsán vagyok. Van aztán a fókusz­átadás, amikor pl. telefonon beszélek valakivel, aki Uzsán van, s annak mondom, hogy oda, hozzátok, napi két busz jön. De még ez sem szükséges. „Szeretünk Uzsán nyaralni — mesélem Pesten karácsonykor —, csendes kis falu, csak napi két busz jön Tapolcáról Uzsára.” Itt nyilván már csak lélekben helyeztem magam Uzsára — de a nyelv szempontjából ez mindegy.

A nyelvek különböznek a fókuszáthelyezés lehetőségében. A mai magyar nagyon fókuszáthelyező, mint azt a példák mutatják, meg a barátom által („tíz emberből nyolc”) idézett Megyek már! Lehet, hogy ebben elmozdulás történt az utóbbi évtizedekben, azaz gyakoribbá vált a deiktikus fókusz áthelyezése. A konzervatív nyelvhasználókat — mint rendesen — nem a logikátlanság, hanem az újdonság zavarja, csak ezt palástolandó igyekeznek berzenkedésükhöz logikai „magyarázatokat” találni, ahelyett, hogy nyílt sisakkal vállalnák konzervatív érzületüket.

Érdekes, hogy az angol másképp fókuszáthelyező, mint a magyar. Például a magyar Jössz velünk a moziba? mondatnak az angol megfelelője Are you going to the cinema with us?, azaz szószerint „Mész velünk a moziba?”. Angolul viszont az, hogy Are you coming to the cinema? (szószerint ”Jössz a moziba?”) csak olyan értelemben használható, hogy „Odajössz a mozihoz?”, vagyis amikor a fókusz már a mozinál (és az addigra oda áthelyezendő beszélőnél) van.

A magyar nyelvészeti (és főleg nyelvművelő) szakirodalom sokat vitatkozott azon, hogy — az ő szóhasználatukkal — „helyes-e” és „mikor helyes” a jön használata áthelyezett deiktikus fókusszal, a beszélőtől távolodó mozgás kifejezésére. A legvaskalaposabbak — mint tanult barátom — azt óhajtják, hogy a deiktikus fókusz mindig a beszélőnél legyen, s ne tevődjön át a megszólítotthoz. Meglepő, hogy a fent oly józanul fogalmazó Nyelvművelő Kézikönyv egy lappal később maga is azt mondja, „nem érezzük (?) helyesnek” a Gyere már! felszólításra a Jövök már! választ, hanem csak a Megyek már!-t. Én nagyonis helyesnek érzem mind a kettőt, csak a kettő nem ugyanaz. Például a fenti (1)-es mondat helyett mondhatnám azt, hogy (4) Vigyázz, megy a dömper! Ennek más a közlési értéke: most nem helyezkedem a hallgató mellé, a deiktikus fókusz nálam (vagy legalábbis Y.-on kívül) marad. Ezért kiáltjuk az építkezésen: Megy a vödör!, mi elindítottuk, innentől mindenki vigyázzon a fejére. A síneknél viszont az van kiírva: Vigyázz, ha jön a vonat!, mert a vasúttársaság mintegy sors­közösséget vállal az elgázolandókkal. Ha szerkesztő barátom követné a saját iskolamesteri logikáját, akkor egybemosná az (1) és (4) közti finom különbséget azáltal, hogy mindkét esetben a (4)-est használná. Fáj nekem, hogy így szegényítené édes anyanyelvünket.