Azt mondta Pencz tanár úr általánosban, hogy a magyarban lehetőleg mindig egyes számot használjunk: Gyümölccsel díszítjük (és nem Gyümölcsökkel); Szép a szeme (és nem Szépek a szemei); Belement a hangya (akárhány); Az olasz könnyelmű (mindegyik). Az árus is helyesen azt írja ki, hogy Könyv meg Újság, pedig többet is árusít ezekből. Ez azért kívánatos, mondta a tanár úr, mert a magyar ember nagyvonalú, nagy egységben látja a dolgokat, inkább kategóriákban gondolkodik, nem számolgat, nem kicsinyesekedik.

Hogy mit hogy lát a magyar ember, azt nem tudom, de a magyar nyelv ebben valóban különbözik a környező nyelvektől: egy retek – két retek, egész nap – minden nap, nincs többes szám. A magyar csak akkor használja a többes számot, ha nagyon muszáj: Az őrök összenéztek, Le a zsarnokokkal, azaz ha nélküle a mondat más értelmű (vagy tarthatatlan) volna.

A több-dologra-egyes-szám jelenségnek két esete van: számjelző után (ezt nevezhetjük „formális egyes számnak”: egy, két, tíz, sok, minden, öt kiló, száz vagon után); illetve amikor a több dolog egységben látható (a szeme), vagy mintegy ömlesztve, anyagszerűen fogható föl (a hangya) – ezt nevezhetjük „tartalmi egyes számnak”.

Mármost ha a magyar nyelv az egyes számmal olyasmit is jelöl, amiből több van, akkor ez nem is „egyes” szám – a név pontatlan. A könyv alak akárhány könyvre vonatkozhat, így számilag közömbös, vagyis jelöletlen. (Inkább „semleges számnak” kéne hívni.) A többes szám a jelölt alternatíva: a könyvek alak mindenképpen több könyvre vonatkozik. (Hasonló ez a tanár-tanárnő viszonyához, ahol az első nem hímnemű, hanem jelöletlen, mert férfit-nőt egyaránt jelölhet, míg a második a jelölt, hiszen használata nőkre van korlátozva.)

A több-dologra-egyes-szám két alapesete között azonban van egy fontos különbség. A „formális” esetben (két retek) az egyes szám kötelező, és nem mutat változást a magyar nyelvhasználatban: senki sem mondja, hogy \*Két fiai vannak. A „tartalmi” esetben (egységben látás, anyagszerű felfogás) már elmozdult a használat. Vegyük észre, hogy Pencz tanár úr példái mind ilyenek voltak: amit ő szebbnek, követendőnek mondott, az ma már csak elfogadható változat az ugyanannyira használatos többes szám (gyümölcsökkel, szemei, hangyák, olaszok) mellett. Világos: a tanár úr nem prédikált volna olyat, amit úgyis muszáj csinálni (számjelző után egyes szám), vagy amit úgyse csinál soha senki (*Az őr összenézett). Ő egy nemes hagyományt akart bennünk fönntartani és tudatosítani (Támad a török; Odagyűl az utcagyermek). De hát a nyelv változik, a „tartalmi” egyes szám kikopóban van, inkább csak néhány kifejezésre szorul vissza (leginkább a páros vagy „anyagszerű” testrészek esetén él: szeme, válla, körme, foga). Azt még mondhatnánk, hogy Fogy a magyar Szatmárban, de az már kínos, hogy Fogy az észt Tallinnban. Ha ma azt mondom: A Balatont ma is szereti a német, ez csakis egy személyre vonatkozhat, azaz az egyes számnak kezd egyes számú értelme lenni, a jelöltség kiegyenlítődik a „tartalmi” esetekben.

Mivel a magyar többes szám logikailag jelölt, alakilag is jelölni kell (a -k vagy -i végződéssel: könyvek, könyvei). Ilyennel el nem látott szót nem lehet többes számként használni – ezért nem lehet a média alak többes számú a magyarban (tehát nincs \*Visszhangzottak tőle a média), ezért kell rá -k végződés, hogy (a latinban is megkívánt) többes számú használatot előállítsuk: Visszhangzottak tőle a médiák. A múlt alkalommal mondtam, hogy nyelvi kérdésekben imádjuk utálni egymást: ha valaki megint jönne ezzel a „média = többes szám” dologgal, csak annyit mondjunk neki: Juci pszichológus. Ha vinnyogva eliszkol, becsüljük, mert tud latinul (azaz tudja, hogy a latinban az -us végződés hímnemű, ezért nőre nem alkalmazható). Ám ha csodálkozva kérdi: ki az a Juci, kacagjuk ki, mint félművelt álvámpírt.

A több-dologra-egyes-szám sajátos magyar jelensége tehát „formális” szabályként rendíthetetlenül működik (hiszen a három királyok szigorúan archaikus), ám „tartalmi” szabályként már csak nyomokban, alternatívaként él, főleg a testrészek esetén. E tekintetben a magyar nyelv elmozdult az általános európai használat felé. Persze mondhatjuk még, hogy A cégnél halmokban áll a számítógép, és Pencz tanár úr ilyenkor mosolyog a túlvilágról, mert neki egy volt fontos: a magyar nyelv – és az ő felfogása szerint ezzel automatikusan a magyar lélek is – minél jobban különbözzön a külvilágtól. No de cél ez?