A magyar igék végén a -hat elem (táncol — táncolhat) elég furcsán viselkedik, és ráadásul mintha napjainkban változna a szerepe. A jelentése nem probléma: alapvetően képességet, szabadságot fejez ki, például Mátrai bármit megtilthat. Fogkefét vihettünk magunkkal. Használható egy fokkal elvontabban, lehetőség kifejezésére: Jól mosd le, mert maradhatott az alján sár. Még egy fokkal elvontabban is, puszta logikai feltételezésre: Öt óra van, most szállhat le a Timiék gépe. Ez nem lehet a bejárat. (A -hat bizonyos hangtani helyzetekben -het formában jelenik meg, tehát táncolhat de fércelhet; ez mechanikus szabály, gondolatmenetünk szempontjából mellékes.)

Ha a -hat-ot ilyen simán hozzá lehet tenni az igékhez, akkor talán rag. De milyen? Nem személyrag, mert személyt, számot nem fejez ki, arra ott vannak utána a szokásos ragok: te táncolhat-sz, ők táncolhat-nak stb. A táncolhat alak kétségkívül kifejezi az egyes szám harmadik személyt (ő táncolhat), de a számot és a személyt itt sem maga a -hat elem jelöli, hanem a végéhez csatlakozó zérus (= ő táncolhat-Ø). Ez ugyanaz a zérus, mely a -hat nélküli nem-ikes igéknél az egyes szám harmadik személy jele: én táncol-ok, ő táncol-Ø.

Ha a -hat nem személyrag, akkor talán idő- vagy módrag (hagyományos szakszóval „jel”)? Nem, mert ezek — ha vannak — ugyancsak a -hat után állnak: táncolhat-t-am (a múlt idő -t-je), sózhat-ná-tok (a feltételes mód -na jele), táncolha-ss-on (a felszólító mód -j-je, mely itt hangtanilag [s]-ként jelenik meg). Kimondhatjuk, hogy a -hat ezekkel nincs érdemi kapcsolatban; hogy úgy mondjam, nem tud arról, hogy utána jön-e valamilyen rag és ha igen, milyen. És tényleg: azt találjuk, hogy a táncolhat tőhöz pontosan ugyanazok a ragok ragaszthatók, mint a sima táncol tőhöz, a kettő ragozása teljesen párhuzamos. Például: én táncolok — én táncol-hat-ok; te táncoltál — te táncol-hat-tál; ők táncolnának — ők táncol-hat-nának stb.

Mindez azt látszik mutatni, hogy a -hat elem nem rag (és nem is „jel”), hanem képző. Képzőnek nevezzük azokat a toldalékokat, melyek új szót hoznak létre (pl. vakar — vakar-tat, kék — kék-es, hal — hal-ász), s az így létrejött új szó fölveheti a szokásos toldalékokat: vakar-tam és vakar-tat-tam; kék-ebb és kék-es-ebb; hal-nak és hal-ász-nak. A képzett szavak önálló (mert szabadon ragozható) szavak, így önálló szótári tétel a vakar és a vakartat, a kék és a kékes, a hal és a halász… és a táncol és a táncolhat? Hiszen a táncolhat úgy viselkedik, mint bármely magyar ige, felveheti a szokásos igeragokat. Márpedig — mondja a nyelvészet egyik alapelve — ha valami úgy viselkedik, mint egy X, akkor ő egy X, mert a nyelvi elemeket a viselkedésük (és nem a jelentésük, eredetük, helyesírásuk) alapján soroljuk be. Ha tehát a táncolhat úgy viselkedik, mint egy magyar ige, akkor ő magyar ige. Egyébként a nyelvtani hagyomány is ezt sugallja, amikor a -hat elemmel ellátott szavakat „ható igéknek” nevezi.

Az igék ugyebár a szótárban csücsülnek, s onnan hívjuk le őket beszéd közben, ha szükség van rájuk. (Ez a „szótár” most nem könyv, hanem a fejünkben van, kb. három éves kortól). Benne van minden szó, így az összes ige is: táncol, megtilt, internetez(ik), stb. Mi most azt a kérdést kerülgetjük: benne vannak-e a szótárban a ható igék? Az eddigiek alapján a válasz igen, mert ha a -hat végű alakok is magyar igék, akkor benn kell lenniük a szótárban: ezek szerint táncolhat, megtilthat, maradhat, kérhet, internetezhet stb. tételektől hemzseg a szótár.

De ezzel még nagyobb bajt csináltunk, most ugyanis egy másik alapelvbe ütközünk, melyet „Ali Baba-elvnek” becézünk: ami megjósolható, az nincs. A ható igék mind megjósolhatók, mert a -hat elemet kivétel nélkül minden magyar igéhez hozzá lehet ragasztani. Egyszerű szabály hozza létre őket: ige + HAT = ható ige. Bolondság volna e szabályt kiiktatni a nyelvtanból és azt mondani, hogy a sok ható ige mind előre legyártva és szorgosan bemagolva ül a szótárban, holott e szabály alkalmazásával létrehozhatók. Ráadásul a szabály termékeny, azaz „on line” alkalmazható: a beszélő beszéd közben gyárthat ható igét akár olyan igéből is, melyet addig sose használt. Én azt mondom: ő csűnik, az olvasó rávágja: ő csűnhet. (Ősi finnugor ige, jelentése „lankad, fonnyad”.) A -hat elem tehát maradéktalanul termékeny, nincsenek kivételei. Ez a képzőkre nem jellemző. A képzők szeszélyesen oszlanak el, bizonyok szavakat bizonyos képzőkkel nem lehet ellátni, azaz vannak kivételek: például van dob-ol, de nincs *gitár-ol, van kék-es, de nincs *hideg-es, van vakar-tat, de nincs *ír-tat stb. Maradéktalan termékenysége miatt a -hat-ot mégiscsak ragnak kell tekinteni.

A -hat azért sem lehet istenigazából képző, mert nem tűri a további képzést (amit egy képzőnek bírnia kellene: dob-ol-gat, kék-es-edik). A legfeltűnőbb, hogy a -hat után nem állhat se — ni, se -va. Nincs olyan, hogy *A kórházban nem fogok dohányozhatni, és olyan se, hogy *Szótárt használhatva könnyebb a vizsga. Ezért se szeretnénk a ható igéket önálló, azaz képzett igéknek nevezni: milyen ige az, aminek nincs főnévi igeneve?

Végül a legérdekesebb: a -hat kezd annyira szabályos lenni, hogy a beszélők-írók beszúrják meglévő igealakokba, hogy ezzel a „lehetséges” jelentésárnyalatot kifejezzék. Így jönnek létre a 20-30 éve még nem létező alábbi alakok: a bárhol előfordulható nehézség; a tanulmány leginkább vitát gerjeszthető pontja; éveken keresztül elő nem adhatott darabját; a pótvizsgát tehetett hallgatók. Ezek mostanában nyernek polgárjogot; szabályosan vannak létrehozva, de ez a szabályalkalmazás termékenyebb a hagyományosnál, ezért az elegáns stílus (még?) kerüli őket. Az alábbit egy latintanártól hallottam a rádióban: „…az egyetemen latint nem tanulható, és a kisvárosi gimnáziumban — ahonnan jöttek — latint nem is tanulhatott diákok…” O tempora! O mores!