Telki községből hozott a minap levelet a posta. Kedves olvasóm, N. A. pedagógus kérdezi: honnan ered a bis gromoboj kifejezés?

Ezt a kissé elavult, kedélyes kiszólást (ejtsd [bisz gromoboj]) sokat hallottam a szüleimtől az 50-es években, ’a végtelenségig’ értelemben. „Előbb lement a kulturális program, aztán táncoltak meg ittak bis gromovoj.” (Mi mindig v-vel mondtuk.) Körkérdést intéztem ismerőseimhez: ismerik-e? A válaszok vegyesek voltak, ki igen, ki nem; volt közte fiatal, idős, pesti, vidéki, keresztény, zsidó, egészen vegyes eloszlásban. A legrégibb élő emlékek a 20-as évekig nyúlnak vissza, gyerekként akkor hallották a mai legidősebbek. Egy szegedi és egy nagyváradi válaszadóm nem ismerte, viszont valaki az 50-es években Kolozsváron, másvalaki a negyvenes években Újvidéken hallotta, ismerte. S bár a bis gromoboj németes szerkezet, a németben a kifejezés ismeretlen: a bécsi megkérdezettek (köztük egy 81 éves) sosem hallották. Egy kolléga, aki jól ismerte Halász Elődöt (a szótárírót), állítja, hogy Halásznak sem volt fogalma a szólás eredetéről. A kolléga (aki tanulmányait részben a Szovjetunióban végezte) ezzel a szólással sosem találkozott orosz környezetben.

Fölütöttem a Bakos-féle Idegen Szavak Szótárát (1994), s ezt találtam: „bis gromoboj 1. nagyon sokáig, a végtelenségig; 2. korlátlan mennyiségben (a német bis ’-ig’ elöljáróból és a Gromovoj ’mennydörgő’ cári orosz csatahajó nevéből)”. Nos, a hír igaz, csak a Gromovoj alak téves, mert bár ilyen orosz szó van (jelentése csakugyan ’mennydörgő’), a hajó neve Gromoboj volt. Ez egy összetétel, elemei a grom = ’mennydörgés, villámcsapás’ és a boj = ’üt(és), harc(oló)’, tehát gromo+boj = ’mennydörgést ütő, vihartörő, mennykővel-harcoló’. Derék hajónév. A Gromoboj volt az orosz cári flotta egyik legmodernebb, legnagyobb cirkálója, mely az 1904-es orosz-japán háború tengeri csatáiban jeleskedett a Távol-Keleten. A hajóval azonban nem történt semmi olyasmi, ami egy ilyen kifejezés elterjedését indokolná, éppen (és kizárólag!) Magyarországon: igaz, megfeneklett és harcképtelenné vált, de aztán kijavították, még 18 évig szolgált, míg végül 1922-ben békésen szétszedték.

Tudni kell, hogy 1904–6 között a magyar közönség — legalábbis az újságolvasó része, s ez akkoriban széles réteg volt, akár magyarul, akár németül olvastak — jól volt informálva az orosz-japán háborúról, s így nyilván naponta ízlelgette a hadijelentésekben előforduló neveket. Egy barátom nagyapja mesélte, hogy az orosz-japán háborút nálunk óriási figyelem kisérte, és mindenki a japánoknak drukkolt — az oroszok ellen, 1848 miatt. Ő akkor iskolás volt, és ott ez nagy érzelmi ügy volt; maguk a gyerekek érezték át, nem a tanárok kényszeritették rájuk. A banzáj szó is ekkor került be a magyarba: ez ugyanis egy japán üdvrivalgás. A Gromoboj cirkálót, az orosz flotta büszkeségét tehát széles körben ismerték Magyarországon. No de miért „Gromobojig”? Hogyan jelenthetett végpontot, végtelent, maximumot ez a hajónév? Miért a bis?

Az nem meglepő, hogy a magyar bizalmas nyelv egy németes szerkezetet használ, lásd óne zsenír (ohne Genieren „feszélyezettség nélkül”), vagy per kopoltyú (per Kopf „fejenként”). Az a baj, hogy németül a hajónevet nem lehet így, névelő nélkül használni, a normális német forma „bis zum Gromoboj” volna (vagy „bis zur”, ha a hajót nőneműnek tekintjük). A névelő hiánya inkább városnévre, falunévre utalhatna. Néhányan — éppen jó német tudásuktól félrevezetve — meg is próbálták így magyarázni; például apám (szül. 1904) úgy emlékezett, hogy Gromowoj lengyel falu, s arról híres, hogy az első világháborúban csapataink egészen odáig, bis Gromowoj nyomultak. Sajnos azonban ilyen falu nincs, az I. világháborús eredet nem igaz.

Annál is kevésbé, mert a Gromoboj a magyarban már 1911-ben megjelenik, Móricz Zsigmond egy novellájában (Árvalányok, Nyugat 1911): „— Gromoboj!… — morogta Misky bácsi s mosolygott széles nagy tokája… Miskolczyné odanézett rá s megutálta. Összehajtotta a kártyáit s azt mondta:…” Négy évvel később — de ugyancsak egy háború előtti helyzetet festve! — Barta Lajos írja (Falusi kirándulás 1911-ben, Nyugat 1915) „Előkerül a kártya. Négy férfi, kever, oszt, játszik, mondja a figurákat, mintha kínai nyelven beszélne, bela, kasza, abszolut, uhu, fedák, tuli, uli, gromoboj.” Mindkét adat a kártyázással kapcsolatos: látható, hogy a gromoboj a licitálás, a kontrázás legvégső „figurája” volt, a mindent tromfoló bemondás, mely még a fedáksárira is rákontrázott.

Arra gondolok tehát, hogy miután a Gromoboj hajónév 1904-ben bekerült a köztudatba, valaki egyszer kártya közben arra használta ezt a mennydörgő nevet, hogy minden társára rálicitáljon. Mintha azt mondta volna: Krakatau! (a legnagyobb vulkán), vagy Csimborasszó! (a legmagasabb hegy az Andokban). Mármost ha a Gromoboj! lett a kártyajáték csimborasszója, akkor érthető, hogy a kártyázók gyakran azzal ültek le: „bis Gromoboj megyünk” — s ezen nem az orosz cirkálót, hanem a végső kártyabemondást értették. Így már érthető a névelő hiánya is. Egy kollégám szülei és barátaik az 1950-es években még használták, leginkább kártyázás közben, „nem állunk meg” értelemben. Stimmel.

Aztán — mint sok más, eredetileg egy szűk tevékenységi körhöz kapcsolódó szó — a bis Gromoboj kiszabadult a kártyázás köréből s általános szólássá vált. Néhányan tévesen a jiddisből, a kelet-európai zsidók németségéből származónak vélik, talán azért, mert egy német és egy szláv elem ötvöződik benne. Ezt nem indokolja semmi: a szólás a hazai politikai érdeklődés (Gromoboj) és kiterjedt némettudás (bis) közös gyermeke.

A Hadtörténeti Közlemények 2003/1. számában a szakember, Kolonits Ferenc nem állhatta meg, hogy tréfásan bele ne szője a cikkébe: „…Hosszú távon azonban a japánoké lett a hadászati siker. [1904] Novemberben a Gromoboj megfeneklett, ezzel az orosz távol-keleti tengeri erők »bisz Gromoboj« felmorzsolódtak…”. Ugye már világos: ez a szólásnak nem eredete, hanem visszafordítása. Az idióma a saját farkába harap!