Levelet hozott a szerver. Ezt írja a kedves ismeretlen: „Tisztelt Nádasdy Úr! Már régen zavarja a fülemet a jelenség, de most végre találtam valakit, aki illetékes a témában, és példára is leltem az egyik írásában. Szóval jól érzem-e, hogy ’az embereknek van véleménye egymás cselekedeteiről’ helyesen így hangzik: ’az embereknek van véleményük egymás cselekedeteiről’? Nekem legalábbis nagyon báncccsssa a fülemet; szeretném tudni, hogy — a nővérem kedvenc kifejezésével élve — én vagyok hülye vagy a tükör görbe? Üdvözlettel: N. N.”

Lám, megint a szokásos félreértés. Valaki hall-lát maga körül kétféle nyelvi alakot (ő maga mondja, hogy mindkettő létezik), s azt gondolja, hogy a nyelvész meg tudja mondani neki, melyik a helyes. Sajnos nem: a nyelvész szemében minden „helyes”, ami van, amit anyanyelvi beszélők rendszeresen használnak, ahogyan a néprajztudós szemében minden szokás helyes, amit valamely közösség követ — még ha azt egy másik közösség megvetéssel vagy elutasítással nézi is. Értsék meg: a nyelvben magában nincs semmiféle kritérium arra, hogy bárkik nyelvhasználatát bárhogyan minősítsük. A nyelvészet elvből nem kíván azzal foglalkozni, hogy kinek mi bántja a fülét, mert ez méltatlan volna egy szaktudományhoz. A növénytan se foglalkozik azzal, hogy a spenótot ki tartja ehetetlennek.

Ha viszont a kérdése arra irányul, hogy én — mint a nyelvvel sokat foglalkozó, e téren tapasztalt ember — melyiket ajánlom, azaz ha nem nyelvészként, hanem illemtanárként kérdez meg, akkor szívesen elmondom a véleményemet, de ugye, érti: ennek az illemtanári véleménynek semmi tudományos vagy „helyességi” alapja nem lesz, csak az én ízlésemet, szokásaimat fogja tükrözni.

A kérdés érdekes. Arról van szó, hogy többes számú birtokos (az emberek) esetén jelölődik-e a birtokszón (vélemény) az, hogy többen birtokolják: az embereknek van véleményük/véleménye. Van Leóéknak macskájuk/macskája? A református papoknak lehet feleségük/felesége. Rózsi gyerekeinek óriási fülük/füle volt. Keskeny határsáv ez, mert másutt a magyarban nincs választása a beszélőnek. Ha például a birtokos többes számú névmás, akkor a birtok végén csak a többes számú jelölő használható: Nekik van véleményük (*véleménye). Az eddigi példákban a birtokszó állítmányi helyzetben volt (a van igével kapcsolva a -nak ragos birtokoshoz). Ha nem ilyen a szerkezet, akkor viszont csak az egyes szám használatos: Ez ma az emberek véleménye (*véleményük). A Leóék macskája (*macskájuk) eltűnt. A református papok felesége (*feleségük) gyakran maga is lelkész. A gyerekek óriási füle (*fülük) örökletes. Ha ellenben nincs a közelben a birtokos, akkor csakis a többes szám létezik: Az emberek elmondják a véleményüket (*véleményét). Leóék tudják, hogy eltűnt a macskájuk (*macskája). Tehát a magyar nyelvszokás (= a nyelvtan) általában szigorú és egyértelmű: vagy csak az egyes számot, vagy csak a többes számot engedi meg.

Itt, a határsávban mi a helyzet? Én mindkét változatot használom, nem érzek különbséget köztük. Megkérdeztem néhány művelt, bölcsész végzettségű, a nyelvvel hivatásszerűen foglalkozó ismerősömet. Végül is — ugye? — az ilyen emberek szava, füle, ízlése dönti el, hogy mi tekinthető ma elegánsnak vagy szalonképesnek vagy normatívnak, azaz mi az illemszabály.

Anna, 60 éves: „Én — finnyás, sőt talán purista nyelvhasználó lévén — határozottan utálom a véleménye változatot. Kifejezetten irritál. Érzékelem az egyszerűsítő tendenciát, de a nyelvérzékem berzenkedik az efféle lezserségek ellen. Úgyhogy szerintem Leóéknak igenis macskájuk van, nem macskája. És az igényes embereknek legyen stílusuk, nem pedig stílusa.”

Angéla, 70 éves: „Van egy nyelvtudós barátom, s egy fontos pillanatban (épp címlapszöveget fogalmaztam) elhagyott a nyelvérzékem, felhívtam: »A valamirevaló nőknek mindennap van orgazmusa? Orgazmusuk?« Nyelt egyet, majd kicsit tétován, de kimondta a tutit: »orgazmusuk. Talán.« Azóta úgy használom, hogy a lányoknak orgazmusuk van.”

Szabolcs, 65 éves: „Úgy látom, változás van folyamatban. Eredetileg a többes szám volt a sztenderd, most már egy ideje tolódik el az egyes szám irányába. Én azért még mindig szívesebben használom a többes számot.” Pál, 75 éves: „Azt gondolom, mindkettő használatos és így használható is. Én mégis az -ük-et használom, talán azért, mert az emberek többes számban van.”

Géza, 45 éves: „Ez mint nyelvészeti probléma a 19. század végén bukkant föl. Az idősebbek máig érzékelik; bevallom, én soha nem érzékeltem, és emiatt megszóltak egyszer. Azt mondtam: »A tanároknak nincs pénze arra…« A helyesbítő szerint: »A tanároknak nincs pénzük arra…« Nem érzem, hogy gondozottabb a többes szám, inkább valamiféle 19. sz. végi babonának (túlokoskodásnak) vélem. Én eddig nem is használtam. »A tanároknak nincs pénze« — ezt mondtam eddig, míg meg nem szóltak. Egyesszám-párti vagyok!”

Péter, 40 éves: „Szerintem az egyes szám a természetesebb, bár mindkettő létezik.”

Mátyás, 23 éves: „Nekem eléggé egyenértékűnek tűnik a két változat, egyiket sem érzem helyesnek vagy helytelennek. Viszont érzek egy nüansznyi különbséget: az egyes szám inkább azt sugallja, hogy a vélemény többé-kevésbé egységes (Tudom, hogy a tagoknak mi a véleménye); míg a többes szám jobban érezteti, hogy ahány ember, annyi vélemény (Tudom, hogy a tagoknak mi a véleményük). De ezek tényleg csak nüanszok, az én nyelvérzékemet egyáltalán nem sérti egyik sem — jóllehet saját szövegben én valószínűleg körülményeskedőnek érezném a többes számot, és szebbnek és egyszerűbbnek az egyes számot, tehát azt használnám.”

Hát ennyi. Még valami. Lehet, hogy ha a birtok maga többes számú, akkor tényleg természetesebb a többes számú birtokosjelölés? Ízlelgessék: Leóéknak szürke macskái/-k vannak. A buddhistáknak színarany templomai/-k voltak. Rózsi gyerekeinek kiütései/-k lettek. Nem tudom.

Furcsák az emberek. Mert mit remélt a kedves levélíró? Azt, hogy neki adok igazat. Ekkor persze továbbra is bántaná a fülét a másik verzió, de már úgy érezné: indulata jogos, mert „a nyelvész” is megmondta, hogy amazok helytelenül beszélnek — vagyis a levélíró a megvetését, értékítéletét a szaktudománnyal legitimáltatná. Ez az az utca, amibe tisztességes szakembernek nem szabad besétálnia.